Crouch kilőtte az Arsenalt

Meglepően sima, 4-1-es vereséget szenvedett Liverpoolban az Arsenal, amely így helyet cserélt a tabellán szombati ellenfelével. A Manchester United az első félidőben ráijesztett a hazai szurkolókra, de aztán hengerelt. A Premier League egyetlen vasárnapi mérkőzésén a Tottenham 1-0-ra győzte le a vendég Reading együttesét.

Az Eb-selejtezők miatt az angol bajnokság is szünetelt, és a szurkolók nagy örömére a nélkülözés után igazi rangadóval kezdődött a 31. forduló. A Liverpool-Arsenal összecsapásnak a harmadik hely miatt volt nagy jelentősége, és mindkét szakvezető fogadkozott is a csatát megelőzően. Steven Gerrardékat ráadásul fütötte a visszavágás vágya a Ligakupában elszenvedett, már-már megszégyenítő januári 6-3-as vereségért. És ez sikerült is…

Peter Crouch a védője mögül kilépve már a mérkőzés elején a hálóba továbbította Jens Lehmann mellett Arbelo beívelését. Félóra elteltével ismét a hórihorgas csatár volt eredményes, ezúttal fejjel. Ügyesen adogatta a labdát a középpályán Arsene Wenger együttese, de a védelem többször is bakizott, Henry nélkül pedig a támadásokból hiányzott az átütő erő.

A második félidőben Adebayor egy kapufával vétette észre magát, de vendégtalálat helyett a dán Agger bebiztosította a három pontot egy újabb fejesgóllal. Az 56. percben lesérülő és cserét kérő Gerrard kiválása sem volt hatással a Liverpool játékára, Gallas szépítő találatára válaszként Crouch harmadszor is beköszönt: az angol csatár a tizenhatoson belül egy fantasztikus csellel elfektette védőjét, majd közelről védhetetlenül a kapuba zúdította a labdát.


A Manchester az első félidő után még vesztésre állt a bátran futballozó Blackburn ellen az Old Traffordon, de a második 45 percben hamar eldöntötte a meccset: Scholes, Carrick, Pak és Solskjaer góljaival magabiztosan győzött, és őrzi hatpontos előnyét.


A címvédő főváros klub a Priskin Tamás csapatához, a sereghajtó Watfordhoz látogatott. Drogbáék a rendes játékidőben hiába rohamozták a kiscsapat kapuját, Salomon Kalou a 92. percben szerezte meg fejjel a győztes gólt.

Vasárnap egy mérkőzést játszottak: a Tottenham a Reading együttesét látta vendégül, és győzte le Robbie Keane tizenegyes góljával. Az ír csatár szezonbeli ötödik találatának köszönhetően a Spurs a hatodik helyre lépett fel a tabellán.

Premier League, 31. forduló:
Liverpool-Arsenal 4-1
Gól:
Crouch (4., 35., 81.), Agger (60.), illetve Gallas (73.)

Manchester United-Blackburn Rovers 4-1
Gól:
Scholes (61.), Carrick (73.), Park (83.), Solskjaer (90.), illetve Derbyshire (29.)

Bolton Wanderers-Sheffield United 1-0
Gól:
Davies (80.)

Charlton Athletic-Wigan Athletic 1-0
Gól:
Bent (86., 11-esből)

Fulham-Portsmouth 1-1
Gól:
Pearce (90.), illetve Kranjcar (5.)

Newcastle United-Manchester City 0-1
Gól:
Mpenza (80.)

West Ham United-Middlesbrough 2-0
Gól:
Zamora (2.), Tevez (45.)

Watford-Chelsea 0-1
Gól:
Kalou (92.)

Vasárnap:
Tottenham Hotspur-Reading 1-0 (1-0)
Gól:
Robbie Keane (41., 11-esből)

Hétfő:
Aston Villa-Everton 21 ó


Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Irány a Tippjáték!


Címkék: foci