Menjek vagy maradjak – Nigel Kennedy vagy Shaft

Minden adott ahhoz, hogy március utolsó hétvégéjén kimozduljunk kulturális kalandozásra: hegedűvirtuózok érkeznek, képregényfesztivált rendeznek, lesz Kultucca is, sok Van Gogh-képet pedig utoljára láthatunk Budapesten.

Tavasz elejére szerencsére felpezsdült a kulturális élet. Nem kis mértékben köszönhető ez a tavaszi fesztiválnak, amelynek programjából ismét ajánlunk. Ezúttal két sztárhegedűst és egy musical ősbemutatóját. Nem csak az Utazás kiállításon lesz itt Krakkó, de zenészeivel is az A38-on. A Kultuccában a szakrális poetikának szentelnek fesztivált, a Gödörben a képregényeknek. Van Gogh-ot pedig vasárnap éjfélkor búcsúztathatja Budapest.

Aki ezek a programok között nem talál magának való annak, tényleg azt ajánljuk, hogy menjen kirándulni, és csak a legvégső esetben kapcsolja be a televíziót. Ha ez mégis bekövetkezne, kinnéztünk pár jó műsort.

A kérdés tehát a régi: Menjek vagy maradjak?

Menjek…

Péntek, március 30.

… Maxim Vengerov koncertjére




Negyedik alkalommal játszik Magyarországon Maxim Vengerov, akit részben “közkívánatra” hoznak el ismét, hiszen a magyar közönség rendkívül lelkesen fogadja évről-évre a Szibériából származó művészt, legutóbbi koncertjét 40 perces “tomboló taps” kísérte. Vengerov repertoárjában ezúttal Mozart, Beethoven, Prokofjev és Sosztakovics is szerepel. Az Orosz hegedűművész Novoszibirszkben nőtt fel, hegedűtanulmányait négy éves korában kezdte. Néhány hónappal később már nyilvánosság előtt is játszott. Mindössze tíz éves volt, amikor megnyerte az Ifjúsági Wieniawski Versenyt Lengyelországban. Ezután moszkvai és leningrádi koncertmeghívások következtek, s hamarosan olyan zenekarokkal is játszott, mint a Royal Concertgebouw Zenekara, a BBC Filharmonikusok vagy a Szovjet Állami Szimfonikus Zenekar. 1995-ben Prokofjev és Sosztakovics felvételével elnyeret a Gramophone „Év felvétele” és a „Legjobb versenymű-felvétel” díját, a lemez később két Grammy-jelölést is kapott. Évről-évre turnézik Európában és az Egyesült Államokban, fellépett több ázsiai országban (Japán, Kína, Szingapúr, Korea) valamint Ausztráliában. Koncertjeivel mindig kiemelkedő sikereket ér el, gyakran a legjelentősebb élő hegedűművészként emlegetik. 2003-ban intenzíven foglalkozott a mélyhegedűvel és lemezre vette Walton Brácsaversenyét.

… budapesti Krakkóba a Hajóra

A most nyílt Utazás kiállításon a lengyel kulturális intézet vezetője szerint egyre népszerűbb Krakkó a magyar fiatalok körében. Ha erre a fesztiválra, és a Jaroslaw Smietana Band, valamint a Másfél koncertjén elmennek, biztosan még inkább megszeretik. Jarosław Śmietana a legkiemelkedőbb lengyel gitáros és zeneszerző, Európában és az egész világon ismert, elismert. Rendszeresen zenél olyan neves jazz zenészekkel, mint Art Farmer, Freddie Hubbard, Eddie Henderson, Gary Bartz, Vince Mendoza, John Abercrombie, Lee Konitz, Benny Maupin. 2002-ben Nigel Kennedy, világhírű hegedűművész együttesébe kapott meghívást, velük a mai napig együttműködik. 31 szerzői lemezt adott ki, melyeken szólógitárosként és zenekarvezetőként szerepel.

Szombat, Március 31.

… Nigel Kennedy koncertjére



Nigel Kennedy koncertje iránt is hatalmas az érdeklődés. Hatalmas izgalom övezi a brit muzsikus első hazai fellépését, őt elsősorban Vivaldi extravagáns előadójaként ismerhetik, de most legújabb dzsessz albumát mutatja be. Állítólag gyerekkorában, esténként a paplan alatt dzsesszt hallgatott a Menuhin Zeneiskola kollégiumában, ahová Yehudi Menuhin legelső ösztöndíjasaként került be. Kennedyt elsősorban Vivaldi extravagáns előadójaként (több mint 2 millió eladott Vivaldi CD-je Guinness-rekord), káprázatos technikájú virtuózként ismerjük, ám ő a dzsesszhez sem maradt hűtlen. „Blue note sessions” című 2006-os albuma és a lemez anyagához kapcsolódó koncertjei az év zenei szenzációja.

… képregényfesztiválra a Gödörbe




Érdemes a rendezvényre hátizsákot hozni, a hazai képregénykiadók ugyanis előszeretettel adnak húszszázalékos kedvezményt termékeikre. Jelen lesz a rendezvényen a Pulitzer-emlékdíjas Szabó László Róbert (ismertebb nevén: Marabu) is. A művész itt veszi majd át a hazai képregény szakma Alfabéta-díját, amiért a futószalagon gyártott, mókás „Hé, Dodó!” képregényekkel bebizonyította: van élet a bulvárlapok utolsó oldalán megjelent, külföldi képregénycsíkokon túl is. Alfabéta-díjat tehet majd a vitrinjébe Cserkuti Dávid is. A fiatalember, aki leginkább az Unicum-reklámok légiósaival vált széles körben ismertté, most „8 perc” című alkotásával nyert. Szintén a díjazottak között van az angyalok és ördögök Budapesten kibontakozó háborúskodását elmesélő „Bürokraták” című képregény három alkotója is: Oroszlány Balázs, Németh Áron és Brazil. Lesz kerekasztal-beszélgetés a képregényről, mint önálló művészetről, neves filmkritikusok pedig arról vitatkoznak majd, hogy vajon csak átmeneti jelenség-e a megfilmesített képregények diadalútja, vagy hosszú távú tendencia lesz.

Vasárnap, Április 1.

… musical-ősbemutatóra a Tháliába




Az Oltári srácok című Broadway-musical európai ősbemutatóját tartja csütörtökön a Budapesti Operettszínház a tavaszi fesztivál keretében. Azt szeretnék itt megmutatni, hogy a show business keretein belül is lehet igazi színházi értékeket a színpadra állítani Somogyi Szilárd szerint a “darab egyszerre koncert a színházban és színház a koncertben”. A musicalben négy ministráns fiú és egy zsidó srác közös egyházközösségen belül próbál meg lelkisegély-szolgálatot folytatni a közönség bevonásával. Különféle kalandokba keverednek, miközben folyamatosan kommunikálnak a publikummal is azért, hogy rendbe rakják a világ dolgait. Az Oltári srácok főbb szerepeit Dolhai Attila, Mészáros Árpád Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Szabó Dávid, Serbán Attila játssza. A rendező és a Budapesti Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor által átdolgozott darab eredetijét Marc Kessler és Ken Davenport ötlete alapján Kevin Del Aguila írta. A szöveget Müller Péter Sziámi és Müller Anna fordította magyarra. A zenét és a dalszövegeket Gary Adler és Michael Patrick Walker jegyzi.

… Van Gogh utolsó perceire

Vasárnap látható utoljára a kiállítás a Szépművészeti Múzeumben, ahol éjfélig várják még a látogatókat. A belépőket fél áron lehet megváltani. Ezen az estén 7 órától éjjel egy óráig dzsesszkoncertek is színesítik a programot. A hamarosan bezáró tárlatra 40 gyűjteményből, köztük az amszterdami Van Gogh Múzeumból, a párizsi Musée D’Orsay-ból, a New York-i The Metropolitan Museum of Art-ból és a washingtoni National Gallery of Art-ból is érkeztek remekművek. A tárlatot eddig mintegy 460 ezren látták, ezzel a rendszerváltást követő időszak legsikeresebb kiállítása lett a múzeum 100. születésnapján.

… Europoetica Sacra költészeti fesztiválra

Europoetica Sacra címmel nemzetközi költészeti fesztivál kezdődött csütörtöktől. A négynapos programsorozat a szakralitás és a kortárs művészet viszonyát vizsgálja. A költészeti seregszemlét ötödik alkalommal, a fővárosi Ráday Kultucca elnevezésű művészeti fesztivál keretében tartják. Az eseményen, a IX. kerületi Ráday utcában számos európai költő, író mutatkozik be. Németországból Ingeborg Drews, Franciaországból Christophe Fiat és Michel Giroud, Romániából Ruxandr Cesereanu, Olaszországból pedig Elisa Biagini érkezik a fesztiválra. Angliát Methew Hollins, Anthony Dunn és Clare Pollard, Spanyolországot Marilar Alexandre képviseli, míg a magyar alkotók közül többek között Lackfy János, Papp Tibor és Visky András vesz részt a rendezvényen. A fesztivál keretében bemutatják a Harmonia terrena című színházi produkciót, nyílt napon emlékeznek József Attila költőre, a Bakáts téri Szent Ferenc-templomban pedig koncerteket tartanak. A zenei esteken a kortárs szerzők művei klasszikus zenei művekkel együtt hangzanak el. A szervezők úgy vélik, hogy a poétikai határok nem esnek egybe a politikai határokkal; az Europoetica Sacra pedig a poétikai Európát képviseli.

… a 30. Utazás kiállításra

A nagyközönség számára pénteken kezdődött Utazás 2007, a zárónapja pedig vasárnap. A Hungexpo területén 54 országból 920 kiállító vesz részt. Először szerepel Hollandia, Skócia, Jamaica, Katar, a Myanmari Államszövetség (régi nevén: Burma) és Tahiti. A nagyközönség számára március 30-án nyit a vásár és vasárnap estig várja a látogatókat. A vidékről érkező vásárlátogatók 50 százalékos utazási kedvezményt vehetnek igénybe a Volánbusz járatain, a MÁV azonban az idén nem indít különvonatokat a Nyugati pályaudvar és a Hungexpo Budapesti vásárközpont között.

… kulturmezsgyére a Fringe Fesztiválra

A hétvégén úszik a Budapesti Tavaszi Fesztivál oldalvizén a másodszor megrendezett Fringe is. Ennek lényege, hogy a nagy magaskultúrát a zászlajára tűző BTF mellett a nem annyira magas, sőt az egyelőre egészen alacsony kultúra is helyet kapjon. A Fringe programjából mi a Banánköztársaság zenekart szemeltük ki, mert a Csodák Palotájában fellépő alter-rock csapat bemutatkozója annyira megnyerő volt: A zenekar érzékenyen nyúl a modern embert feszítő problémákhoz, úgymint pénz, orális szex és közlekedési balesetben elszenvedett erőszakos halál, finom iróniával fedve a bármelyik pillanatban kitörni kész pszichopata sorozatgyilkost.
A zenekarban mindenki legjobb tudásának megfelelően játszik hangszerén, de a tény, hogy a sramli zene mint lehetőség, ólálkodó kísértetként lebeg a fejük felett, egyeseket valósággal megdelejez, másoknak szárnyakat ad.

Maradjak …

… tévézni

Péntek, március 30.
TCM
0:00

Shaft




Az 1971-ben készült Shaftért nemcsak azért érdemes fennmaradni, mert ilyen autentikus mikrofonfrizurákat még egy Jackson 5 klipben sem látni, de azért is, mert a Shafttel Hollywood átlépett egy tabut. A cool zaru ezentúl már nem csak fehér lehetett. John Shaft magándetektív, aki egyaránt ért a fegyverekhez és a nőkhöz. Harlem brutalitásával és szlengjével él túl mindent és szerzi meg a legjobb csajokat. Shaft legújabb megbízója egy harlemi maffiózó, Bumpy Jonas, aki elrabolt lányát szeretné megtalálni. Bumpy azt állítja: sejti, hogy kik állhatnak az emberrablás mögött. Egy szektára és annak vezetőjére, Ben Bufordra hívja fel Shaft figyelmét. Miközben a magándetektív a szekta vezetőjét próbálja kérdőre vonni, gépfegyveres támadók csapnak le rájuk. Kiderül, hogy egy külső maffiacsoport munkálkodik azon, hogy átvegye az uralmat Bumpy területe felett – ők rabolták el a lányt is…

Szombat, március 31.
20:00,
Zone Europa

Hollywoodi lidércnyomás




A Coen-fívérek 1991-es vígjátékában a megszokott kedvenc színészeikkel találkozhatunk, mint John Turturro, John Goodman és Steve Buscemi. 1941-et írunk. Barton Fink, az ünnepelt New York-i író, élete nagy lehetősége előtt áll: egy vezető holywoodi producer munkát kínál neki az álomgyárban. Kezdésnek egy “B”-kategóriás film forgatókönyvét kell megírnia. Bartont egy kihalt, kopott szállodában helyezik el. A férfi hamar alkotói válságba kerül, hallucinációi pedig összekeverednek a valósággal. Megismeri szomszédját, egy utazó biztosítási ügynököt, akinek a szobájából állandóan furcsa hangok hallatszanak. A szokatlan események tovább növelik az író depresszióját. A mélypontot akkor éri el, amikor egy fiatal nő holttestét találja az ágyában.

Vasárnap, április 1.
m2
20:00

A hattyú




A gyönyörű Grace Kelly egyik utolsó filmjében annyira beleszeretett “felséges” szerepkörébe, hogy ezt később a való életben is eljátszotta, Rainier monacói herceg hitveseként. Molnár Ferenc halhatatlan vígjátéka a XX. század eleji Közép-Európába kalauzolja a nézőt. A szépséges Alexandra hercegnő – s a háttérben népes rokonsága – a család hírnevéhez méltó nagy “partira” vár, s végre úgy tűnik, vágyaik valóra válnak. A királyi trón örököse, Albert herceg érkezik látogatóba, akiről köztudott, hogy alkalmas ara után kutatva végigjárta már egész Európa főúri famíliáit, de egyik jelölt sem nyerte el a tetszését. No de a bűbájos Alexandrának melyik férfiszív tudna ellenállni? Albert azonban már torkig van az egész cécóval, s nemigen akar kötélnek állni, ezért a céltudatos Alexandra féltékennyé kívánja tenni, e célra öccsei tanítóját, Ági Miklóst felhasználva. Innentől kezdve azonban nem várt fordulatokat vesznek az események…

Címkék: Magazin