Könyv a pincében fogva tartott lányról

Lány a pincében címmel jelentette meg két oknyomozó riporter Natascha Kampusch nyolc és fél éves fogságának történetét feldolgozó könyvét a Partvonal Kiadó.

Az osztrák Michael Leidig és a brit Allan Hall tanúvallomások, rendőrségi nyomozati források alapján dolgozta fel a 10 éves korában elrabolt, és elrablójától 18 évesen, tavaly elszökött osztrák lány történetét. Munkájuk során pszichológusokkal, a lány rokonaival, egykori lakhelye közelében élőkkel, illetve a lányt fogva tartó Wolfgang Priklopil szomszédaival is készítettek interjúkat – mondta Bíró Júlia, a kötet fordítója. A kizárólag feltételezések alapján rekonstruált történet megírásához felhasználták Natascha Kampusch újságokban megjelentetett és tévécsatornákon sugárzott interjúit is.

A több mint 260 oldalas könyv első fejezetében Natascha Kampusch gyermekkorát, a másodikban Wolfgang Priklopil feltételezett jellemrajzát ismertetik. A harmadik fejezetben a rendőrségi nyomozás folyamatát írják le, amiből az is kiderül, hogy a kislány eltűnése idején a tettes mindössze négy percig volt gyanúsított – árulta el a fordító. A negyedik fejezetben Natascha jelenlegi állapotáról elmélkednek pszichológusok, míg az utolsó részben a szabadulása óta médiasztárrá avanzsált Natascha jövőbeni terveiről írnak.

A könyvben közölt mintegy húsz fotó között látható a Natascháról még elrablása előtt készült fénykép, a börtöncellájául szolgált pince alaprajza, valamint az autó, amelynek tisztítása közben megszökött.

Nataschát 1998. március 2-án rabolta el Bécsben Wolfgang Priklopil, amikor a kislány iskolába tartott. A férfi a Bécs melletti Strasshofban található házának garázsa alatt egy 6 négyzetméteres, ablak nélküli cellát alakított ki, amelyet acélajtóval zárt le. Itt tartotta fogva nyolc és fél éven át a lányt. Natascha Kampusch-nak végül 2006. augusztus 23-án sikerült megszöknie. Az emberrabló még aznap egy vonat elé vetette magát, és életét vesztette.

Címkék: Magazin