Öregember nem gyorsvonat – motyogja Bruce Willis, vagy valami nagyon hasonlót Az utolsó cserkész című alapműben. Sylvester Stallone nem Bruce Willis – bár, mint tudjuk, nem egészen idegenek egymásnak, közös érdekeltségükbe tartozott a Hollywood Planet étteremlánc.
Ki emlékszik a D-Toxra?
Stallone, aki kereken a 61. esztendőt tölti be az idén, az elfogult média szerint az utóbbi időben erősen hajlamos a bukásra. Való igaz, hogy a méltánytalanul alulértékelt Copland (1997) után a 2000-es években rendre kétes értékű produkciókhoz adta az izomtónusait és a zsábában (nem a dölyfben) biggyesztett száját: Get Carter, Felpörgetve, Késő bosszú, D-Tox, A nagy trükk – de most őszintén: emlékszik valaki ezekre? –, most ezzel a produkcióval gondolt visszatérni magamagához, az egykor-szép sikereihez. Vissza a gyökerekhez, mondhatnánk, különösen annak a fényében, hogy már készül a negyedik Rambo-film (John Rambo) is, amit jövőre szeretnének bemutatni.
Mielőtt sziszegnének, tegyük hozzá, a gondolat nem elvetendő. És végeredményképpen a született film sem. Újdonságnak ugyan híján van a hatodik amerikai talján bokszolófilm, a Rocky-sagában és a gazdag családfájú „ringfilmekben” (például: Dühöngő bika, A bajnok stb.) mindent láttunk már, amit a témában látni érdemes, így egyfelől akár teljesen felesleges pénzpazarlásnak is gondolhatnánk a filmet. Ám. Tagadhatatlanul szív lüktet benne, izmos és jól dobogó, és felszisszenősen közhelyes a sztori.
Lapos, de mégis erős mondatok
A halott neje emlékének és kicsi éttermének élő Rocky (Stallone) visszacsábul a porondra, amikor egy számítógépes játék szerint az aktuális „number one” öklös (tényleg bokszol: Mason Dixon) ellenében az ereje teljében lévő Rocky diadalmaskodna, pláne, hogy a fiának (Milo Ventimiglia) bizonyítani akar, miszerint sportolóként, még inkább apaként ő a bajnok – dacára sugárzik belőle valami szerethető. Stallone/Rocky küzdelme (az életben maradásért).
A nem megcsináltsága. A lapos, de valahogy mégis erős mondatok. A – Slyt a főszerepért és forgatókönyvért jelölésre érdemesítő, az 1977-es gálán a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb vágás Oscar-díját bezsebelő – első, 1976-os opus ma már történelem. Az utolsónak, egyúttal nagy visszatérésnek szánt Rocky-mozi – „…öröm lesz látni Rocky Balboa életének utolsó fejezetét. (…) …arról van szó, hogy ebben a részben levonjuk a történet végső következtetéseit”, mondja Stallone – nem az. Csak törekszik a tisztességre. Úgy, hogy semmi szégyellnivalót nem találunk benne. S ez ma már nemhogy több a semminél – hanem a minden.