Kennedy “hagyta, hogy öngyilkos legyen” Marylin Monroe

Egy újonnan nyilvánosságra került FBI-akta szerint az egykori legendás amerikai szexszimbólumot, Marylin Monroe-t "hagyták, hogy öngyilkos legyen", és a tervről állítólag Robert Kennedy is tudott.

Az 1962-ben 36 évesen elhunyt énekesnő-színésznő-topmodell halálát altató-túladagolás okozta. A szőke bombázó halálának körülményei azonban máig tisztázatlanok. Különböző összeesküvés-elméletek láttak napvilágot, egyik-másik szerint John F. Kennedy elnöknek és öccsének, Robert F. Kennedynek is köze volt halálához. A hivatalos verzió szerint Marylin öngyilkos lett, barbiturátmérgezés végzett vele.

Philippe Mora, Los Angelesben élő ausztrál író és rendező a napokban hívta fel a figyelmet egy háromoldalas FBI-aktára, amely több ezer más dokumentum mellett tavaly októberben vált hozzáférhetővé az információ szabadságáról szóló törvény előírásainak megfelelően.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) feljegyzése szerint Robert F. Kennedy akkori igazságügy-miniszter – bátyja mellett neki is viszonya volt a színésznővel – hallgatólagosan jóváhagyott egy olyan tervet, hogy az újból öngyilkosságot megkísérlő Monroe életét ne mentsék meg, sőt, még “segítsék is elő” az öngyilkossági kísérletet.

S bár az 1964-ből származó FBI-akta forrása ismeretlen volt, tartalma elég fontosnak tűnt, hiszen a nyomozó iroda akkori öt vezető tisztje, köztük J. Edgar Hoover FBI-elnök jobb keze, Clyde Tolson folytatott vizsgálatot az ügyben. Az ismeretlen informátor azt állította, tervet szőttek arra, hogy Monroe öngyilkosságot hajtson végre és hogy az bizonyosan sikerüljön is.

Az értesülést kivizsgáló FBI jelentése szerint a színésznő pszichiátere – aki már hosszabb ideje kezelte Marylint, le akarta szoktatni a nyugtatószerek szedéséről – az öngyilkosságot megelőző kezelésen szokatlanul nagy adag, 60 tabletta Seconal altatót adott páciensének.

Marylin házvezetőnője a halál előtti napon a színésznő éjjeli szekrényére helyezte a gyógyszeres dobozt. Várható volt, hogy a bizonytalan lelki állapotú színésznő – aki korábban már többször eljátszotta, hogy véget vet életének, így próbálván együttérzést és rokonszenvet ébreszteni maga iránt környezetében – nem tud ellenállni a kísértésnek és újból öngyilkosságot kísérel meg. Az FBI megállapítása szerint a házvezetőnő, továbbá Marylin személyi titkára és sajtóügynöke együttműködtek abban, hogy kísértésbe vigyék a színésznőt.

Marylin azonban nem akarta eltaszítani az életet. A tabletták beszedése után felhívta orvosát, arra számított, hogy mint korábban, megint segítségére sietnek, kimossák a gyomrát és megmentik. A doktor azt az üzenetet hagyta neki, hogy levegőzzön egyet, amíg megérkezik. Nem érkezett meg azonban, csak miután bebizonyosodott, hogy meghalt.

A jelentésben az is olvasható, hogy Robert F. Kennedy az öngyilkosság előtt kijelentkezett a Beverley Hills Hotelből és San Franciscóba utazott, ahonnan később telefonon kérdezte meg egy Los Angeles-i barátjától, a tervbe beavatott Peter Lawford színésztől, hogy Marylin életben van-e még.

Az FBI-akta azt is részletezte, Kennedy korábban megígérte Monroe-nak, elválik feleségétől azért, hogy ők összeházasodhassanak, és hogy közbenjár a 20th Century Fox céggel kötött szerződése ügyében. Látván, hogy Kennedy nem teljesíti ígéretét, Marylin hivatalában is felhívta és megfenyegette, hogy nyilvánosságra hozza viszonyukat.

Marylin Monroe-t augusztus 5-én reggel találták meg, telefonjára borulva. Az ügy, a feltételezhető összeesküvés akkori szereplői közül ma már senki sincs életben.

Címkék: Magazin