Megölték Amerika kapitányt

A Marvel kiadó képregényhőse 1941 óta védelmezte az Egyesült Államokat, de a legutóbbi számban a New York-i bírósági épület lépcsőjén végzetes lövést kap.

A Marvel honlapján megerősítette a hírt, miszerint valóban Steve Rogerst ölték meg a bírósági épület előtt, aki Amerika kapitányként is ismert. A szuperhőskultusz egyik fő idolja először Adolf Hitlerrel vette fel a harcot, és a történet végén akkor repülőgépén már egyszer meghalt, amikor elsüllyedt az óceánban. A kapitányt ezután feltámasztották, hogy a kommunizmus és egy gonosz amerikai elnök ellen is küzdjön.

A szerdán megjelent utolsó képregény óta az amerikai közvéleményt is foglalkoztatja a főszereplő halála. Többek szerint szimbolikus jelentése van a saját titkos személyiségét felfadni kénytelen szuperhős tragédiának, mások csak a Marvel reklámfogásának tartják azt.


A kapitány 66 éves volt (Fotó: Marvel.com)


Michael Germana, a West Virginia Egyetem popkultúrával foglalkozó angolt tanára a CNN-nek elmondta, hogy Amerika kapitány halála nem Amerika halálát jelképezi, hanem azt, amin az Egyesült Államok az utóbbi időben keresztülment: „az esemény egyfajta kommentárja annak ahogyan az ország újraértelmezte magát és a szerepét a világban a szeptember 11-i merénylet óta.” – mondta a professzor.


Az M0-s híd nevének szavazásával a Magyarországon is ismertté vált Stephen Colbert humorista műsorában még különböző összeesküvés-elméletekkel is foglalkozott, és próbálta kideríteni, hogy kinek is állt érdekében meggyilkolni a nemzet hősét.


Mint az korábban több szuperhős feltámadásából kiderült, a képregényeknél egy szereplő halála soha nem végleges. A képregénysorozatot kiadó Marvel egyelőre nem is zárkózott el teljesen attól, hogy folytassák a sorozatot. A rajongók mindenesetre útnak indítottak egy petíciót, amelyben Amerika kapitány újraélesztését követelik.

Címkék: Magazin