A King által promótált Burgos súlyosan megsérült az elmúlt hét szombaton a Home Depot Centerben, amikor is a légsúlyú bajnok ellen bokszolt. A mexikói öklöző (57 mérkőzés/39 győzelem/15 vereség/3 döntetlen) a címvédő, örmény Vic Darchinyan (28 mérkőzés/28 győzelem) ellen lépett szorítóba, és már a második menetben padlóra került, Burgos azonban felállt és egészen az utolsó menetig állta a Dühöngő Bika becenévre hallgató bajnok rohamait. A 12. szakaszban szinte már öntudatlan volt a rengeteg ütéstől, s a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet.
A 32 esztendős bokszoló fejéből nem sokkal a küzdelem után el kellett távolítani egy vérrögöt, hogy megmentsék az életét.
„Az orvosok tájékoztatása szerint Burgos jól reagált a verbális jelekre. Kérésre mozgatja a lábúját vagy a kezét” – fogalmazott Hopper, aki nagyon pozitívnak ítélte a híreket. Burgost mesterséges kómában tartották a műtét óta, ami rutin eljárás ilyen esetekben.
Burgos 2002-ben megszerezte az IBF kislégsúlyú világbajnoki övét, majd két sikeres címvédés után 2005 májusban veszítette azt el. Ezt követően váltott súlycsoportot, amelyben a kis híján tragikus kimenetelű szombati meccs előtt kétszer győzött.