Őszre várható a Puskás-film bemutatója

Várhatóan októberben mutatják be a Puskás Ferencről készülő dokumentumfilmet - tájékoztatott Almási Tamás, az alkotás rendezője.

A rendező szerint azonban az is elképzelhető, hogy a film bemutatóját végül november 25-re tűzik ki, ekkor lesz ugyanis az Aranycsapat legendás 6:3-as győzelmének 54. évfordulója. Az alkotás a negyvenedik forgatási napnál tart, az anyag egyharmada még hiányzik. A forgatással párhuzamosan azonban a vágási munkálatok is elkezdődtek már – tette hozzá Almási Tamás.

A rendező elmondása szerint a stáb az elkövetkező hónapokban főleg külföldi helyszínekre látogat, elsőként Romániába, ahol Gheorghe Hagi futballistával készítenek interjút. Ezután Spanyolország következik, ahol a Puskás család egyik rezidenciája található. Elképzelhető, hogy a spanyol helyszínekre az özvegy is elkíséri a stábot – jegyezte meg Almási Tamás. Az alkotók Egyiptomba és Ausztráliába is elutaznak.

Almási Tamás elmondta, hogy a külföldi helyszínek közül idáig Görögországban és Németországban forgattak, a sporttársak közül Franz Beckenbauerrel és Michel Platinival már rögzítették a beszélgetéseket. “A nehezebben becserkészhetők csak most jönnek” – tette hozzá rendező, utalva olyan világsztárokra, mint Diego Maradona, Zinedine Zidane illetve Wayne Rooney.

A dokumentumfilm több részből épül fel: az interjúk mellett nagyrészt magyar, spanyol, görög, ausztrál és chilei archív felvételekből, levéltári anyagokból, sajtóhírekből, valamint levelezésekből áll össze az alkotás.

A rendező megjegyezte, hogy a filmet úgynevezett kulisszahang is színesíti majd, amelyben a legendás játékos saját hangján, vagy narrációban mutatja be leveleit és a róla szóló jelentéseket.

Almási Tamás hozzáfűzte: a dokumentumfilmet 90-100 percesre tervezik, valamint készül egy háromrészes, egyenként 55 perces tévéfilm-változat is, amelynek producere Neményi Ádám és Varga Gábor.

Címkék: Magazin