New Yorkban a rappereknek is betiltják a nigger szó használatát

New York város határozatot hozott az n-szó (nigger) használatának tilalmáról. A nem kötelező érvényű szabályozás vélhetően kis hatással lesz a rap-zenészekre és a fekete fiatalok nagy részére, akik egymás között gyakran használják a "nigga" szót testvér, barát jelentésben.

A legnépesebb amerikai város tanácsa tulajdonképpen nem tiltotta be a szót, mert a határozat nem kötelező érvényű, csak azt tanácsolja, hogy a város lakói ne használják az afrikai amerikaiak megvető elnevezését.

Az egyhangúlag hozott jelképes döntéssel a New York-i tanács azt reméli, megszünteti a feketékre nézve sértő szót, amely az utóbbi időben különösen elterjedt a hip-hop zene világában és több televíziós műsorban. Felmérések szerint az amerikaiak nagy része ezt tartja az angol nyelv legsértőbb szavának.

A tilalmat pártolók szándéka az, hogy elérjék, ne lehessen olyan zenészt jelölni a Grammy-díjra, aki ezt a szót használja dalszövegében. A Grammyről döntő Nemzeti Hangfelvételi Akadémia szóvivője azonban közölte, kétségesnek tartja, hogy a testület 11 ezer tagja támogatna bármilyen, a művészeket cenzúrázó szabályt.

New Yorkban sok rap-zenész és fiatal használja ezt a szót, amellyel régen a rabszolgatartók illették megvetést érdemlő fekete szolgáikat. A faji megkülönböztetés történelmével és gyűlölettel átitatott szó használata máig sokakat sért.

A híradások szerint a tilalom ellenzői között van a neves fekete komikus, Chris Rock is, aki bizony gyakran színesíti-nyomatékosítja ezzel a szóval mondanivalóját. “Csak nem megbüntetnek? Feljelentenek majd? ítéletet hoznak: 10 év, nigger?” – reagált a határozatra, amely szerinte csak a valódi gondok elfedésére szolgál.

A hírről beszámoló CNN szerint a fekete fiatalok nagy része valószínűleg fittyet fog hányni a tilalomra, eddig is használták, ezután is használni fogják nap mint nap a szót. A hírtelevízió olyan feketét is megszólaltatott, aki legszívesebben kitörölné ezt a szót az angol nyelvből. Mások szerint az is eredmény lesz, ha az emberek egy pillanatra elgondolkodnak azon, hogyan beszélnek. Az Egyesült Államokban a feketék egymás között gyakran használják a “nigga” szót testvér, barát jelentésben.

Címkék: Magazin