Van Goghot a csillagászok is vizsgálják

Vincent van Gogh az égboltot is „modell után" festette, s a csillagászatilag legérdekesebb festményeihez valós időpontokat is lehet társítani – mondta Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) főtitkára az MTI-nek annak kapcsán, hogy tanulmányt írt a témából a szervezet szaklapjában, a Meteor című folyóiratban.

Beszámolt arról, hogy a hold vagy a csillagok elhelyezkedése alapján némely festmény keletkezési időpontját napra, sőt órára be lehet mérni, s ezzel a csillagászok segítik a művészettörténészek munkáját, hiszen nem minden munkájának keletkezéséről számolt be pontosan fivérének, Theónak.

Kifejtette: Vincent van Gogh legismertebb és legnépszerűbb képei élete végén, 1888 és 1890 között keletkeztek. 1888 februárjában költözött Dél-Franciaországba, ahol a mediterrán táj, az erőteljes színek és fények óriási hatással voltak festészetére. „Ez egy hároméves időszak, amikor rengeteget festett, s nemcsak a földre, de az égre is figyelt. Nagyon pontosak a megfigyelései” – mondta Mizser Attila.

Szavai szerint az 1890-ben készült Út ciprussal című festményen a holdon kívül két csillag látható. A Southwest Texas State University csillagászai nemrég megvizsgálták, hogy vajon igazi égitesteket ábrázolt-e a festő. Komputeres szimuláció révén bebizonyosodott, hogy az égitesttel átellenben látható csillag a Vénusz, a vászon bal oldalán pedig a Merkúrt ábrázolta a művész, kompozíciós okokból „megtükrözve”, azaz megfordítva az égitesteket. E három égitest együttállása mindössze egyetlen estén, 1890. április 20-án volt látható – mondta az MCSE főtitkára.

Mizser Attila érdekesnek nevezte a Fehér ház éjjel című festményt, amely nemrég került elő az Ermitázsban. „Nem sokkal a halála előtt, 1890-ben festette van Gogh. A texasi kutatócsoport helyszíni vizsgálatokkal bebizonyította, hogy a Vénusz látható a kora esti égen. Párizsi meteorológiai feljegyzések alapján pedig kiderült, hogy mindössze egyetlen derűs nap – június 16. – kerülhet szóba a mű megszületésének időpontjaként” – hangsúlyozta Mizser Attila.

Címkék: Magazin