Jazzlánc a Millenárison

Jazzlánccá alakul az ötéves Raiffeisen JazzKlub, amelynek keretében Szakcsiéktól Fekete Kovács Kornélig idén is fellép a honi jazz színe-java.

Az öt éve indult koncertsorozat 2007-től új helyszínen, a Millenáris Park Fogadóban várja az improvizatív zene régi és jövőbeli híveit. A Raiffeisen JazzKlubban minden hónap elején egy-egy fiatal, illetve a középgenerációhoz tartozó, már bizonyított és elismert magyar jazzformáció kap fellépési lehetőséget. Az itt megszülető produkciók azért különlegesek, mert az estéken megszólaló zenekarokhoz egy-egy vendégszólista csatlakozik, aki játékstílusában, zenei világát tekintve jól illeszkedik az alapcsapathoz, a velük való fellépése mégis új színeket, izgalmas együttjátékot eredményez.

A következő alkalommal a korábbi vendégmuzsikus saját zenekarával lép színpadra, a hozzájuk érkező újabb vendégművész pedig ismét előrevetíti a következő koncert alapfelállását. Így jönnek létre máshol nem hallható előadások, melyek, reményeink szerint, a fellépőknek és a közönségnek is emlékezetes élményt nyújtanak.

A láncot február 1-jén a Magyar Jazz Quartet nyitja meg. Márciusban a Csepregi Hip-Bop játszik Kaszás Péterrel kiegészülve, áprilisban Kaszás együttese, a Nalanda koncertezik, majd sorban a Tóth Viktor Tercett, a Dresh Qartett, a Szakcsi Trió, a Bolla Qartett, a Lakatos Pecek Trió, és az Oláh Szabolcs Quartet következik. A 2007-es „láncot” a Fekete-Kovács Kornél Quintet zárja Babos Gyulával megerősítve december 13-án.

Címkék: Magazin