Utcát neveznének el Lázár Ervinről

Lázár Ervin íróról egy utca mellett a helyi könyvtárat szeretnék elnevezni Pécelen, valamint emlékhely létesítését is tervezik a településen - mondta el Szokolay Zoltán, az önkormányzat oktatási és kulturális referense az MTI-nek.

A jövő heti bizottsági ülésen várhatóan határozatot hoznak arról, hogy egy utca és a városi könyvtár a nemrég elhunyt Lázár Ervinnek, Pécel díszpolgárának nevét viselje. Hozzátette: a Benkovics Gyula polgármester által kezdeményezett lépésről a családdal is egyeztetnek, a végleges döntés februárra várható. A bizottsági ülésen szó lesz arról is, hogy melyik utca vegye fel a Kossuth- és József Attila-díjas meseíró nevét.

A referens felidézte, hogy Lázár Ervin az 1970-es években tíz évet élt Pécelen, akkoriban írt meséi gyakran játszódtak a településen. Példaként említette, hogy a Négyszögletű Kerek Erdő valójában a péceli Csúnya erdő volt, ami igazából egy szép rengeteg, így az író által adott jelző valószínűleg erre az ellentmondásra utalt. Elmondta azt is, hogy a Ráday-kastély és a péceli dombság szintén megjelent a mesékben.

Lázár Ervin emlékhely létesítését is kezdeményezik Pécelen: két helyi képviselő alapítványt szeretne létrehozni a meseíró emlékének ápolására – említette még Szokolay Zoltán. Lázár Ervin 1936-ban született Budapesten, jellegzetes műfaja a mesenovella volt. Sajátos hangú, nyelvi játékkal, humorral és szeretettel teli történetei a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerűek voltak.

1973-ban jelent meg máig legnépszerűbb könyve, A hétfejű tündér, melyből színpadi adaptáció készült. A Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért 1982-ben Andersen-diplomát kapott. Az 1981-ben megjelent Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét filmre vitték. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) megkapta az Év Könyve jutalmat – később a Bab Berci kalandjai (1989) valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt.

Lázár Ervint 1974-ben József Attila-díjjal, 1980-ban Művészeti Alap Irodalmi Díjjal, 1981-ben pedig Állami Ifjúsági Díjjal tüntették ki. Déry Tibor-jutalomban 1990-ben részesült, 1992-ben elnyerte a Soros Alapítvány Életműdíját, majd 1995-ben az MSZOSZ-díjat is. 1996-ban kapott Kossuth-díjat.

Az író hosszan tartó, súlyos betegség után 70 éves korában, 2006. december 22-én hunyt el.

Címkék: Magazin