Hitler gyerekkoráról szól Norman Mailer új könyve

Az amerikai világpremierrel egy időben, január 23-án jelenteti meg Norman Mailer legújabb, Adolf Hitlerről szóló, Várkastély a vadonban című művét az Ulpius-ház.

A kötet az amerikai kiadó döntése nyomán a szerző, Norman Mailer 84. születésnapjára jelenik meg Amerikában és Magyarországon. Huszti Gergely, az Ulpius-ház főszerkesztője az MTI-nek elmondta: a kötet fordítója, Bart István a mű megszületése után azonnal megkapta a kéziratot, a szerző a fordítás alatt végezte az utolsó simításokat a köteten. Fontosnak tartották, hogy egy ilyen „illusztris, idős mester” esetében ne hónapok teljenek el a fordítással, kiadással.

Norman Mailer korábbi, Meztelenek és holtak című regénye a mai napig a második világháborús irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása – olvasható a kiadó ismertetőjében. Az új, Adolf Hitler egykori német kancellár gyermekkoráról szóló fikciós történetet 11 év hallgatás után írta meg a szerző. A kötetet, amelyben a gyermek Adolf Hitler egy sátáni terv főszereplőjévé válik, Norman Mailer számos előtanulmány alapján írta.

Az olvasó a kötet narrátora – az SS-hírszerző Dietrich – nyomozása alapján kap választ arra, hogy ki volt, honnan jött, és hogyan lett a világtörténelem „legdémonikusabb figurája” Adolf Hitler – áll az Ulpius ismertetőjében.

A kétszeres Pulitzer-díjas amerikai író és rendező, Norman Mailer 1923. január 31-én született a New Jersey állambeli Long Branchben, és New York Brooklyn negyedében nőtt fel. Első regénye, a Meztelenek és holtak 1948-ban jelent meg. Összesen 40 könyve, köztük 11 regénye látott napvilágot, de írt színdarabokat, forgatókönyveket és verseket is. Több filmet rendezett, amelyekben a főszerepet is ő alakította.

Címkék: Magazin