Szafint az eső mentette meg a kieséstől

A világelső Roger Federer simán jutott tovább, ellenben a két évvel ezelőtti bajnok orosz Marat Szafin igencsak megszenvedett a győzelemért az Australian Open harmadik napján.

A melbourne-i Grand Slam-torna 2005-ös bajnoka, a 26. helyen kiemelt Marat Szafin nagyon pontatlanul játszott, és a negyedik játszmában két labdára volt a kieséstől az izraeli Dudi Sela ellen, amikor eleredt az eső. A szünet nagyon jól jött az orosz teniszezőnek, aki 5:6-nál hozta az adogatójátékát, majd a rövidítést is, a döntő játszmában pedig már nem kegyelmezett a világranglista 202. helyén álló izraeli ellenfelének. „Ez nehéz volt. Ha nem jön az eső, biztosan kikaptam volna” – magyarázta Szafin a mérkőzés után.

A 27 esztendős orosszal ellentétben a hatodikként ragsorolt Andy Roddick és a világelső Roger Federer is habkönnyen jutott a következő körbe. Az előbbi a francia Marc Gicquelt, az utóbbi a svéd Jonas Björkmant verte három játszmában. „Elég jól ment a játék, sikerült kézben tartani a mérkőzést. Úgy érzem, egyre jobban formába lendülök” – mondta a pályafutása tizedik GS-diadalára törő Federer.

Ahogy a férfiaknál, úgy a nőknél is papírforma-eredmények születtek az Australian Open harmadik napján, meglepetésről nem tudunk beszámolni. A svájci Patty Schnyder, az orosz Dinara Szafina és a szlovák Daniela Hantuchova simán vette az első akadályt, azaz jutott tovább az első körből.

Szvetlana Kuznyecova, Nagyja Petrova, Jelena Gyementyijeva, Jelena Jankovics, Serena Williams, valamint Amelie Mauresmo már a harmadik fordulóért lépett pályára – és masírozott tovább. Tegyük hozzá: könnyedén, hiszen a nevezettek közül csak a hetedik helyen kiemelt orosz Gyementyijeva kényszerült túlórára, a többieknek két játszma is elég volt az üdvösséghez. „Boldog vagyok, hiszen nagyon komolyan játszottam ma este, remekül alakultak a dolgaim” – nyilatkozta a másodikként ragsorolt francia Mauresmo, aki mindössze négy gémet engedélyezett az orosz Olga Pocskovának.

Australian Open
Australian Open
Nők, 1. forduló:
Schnyder (svájci, 8.)-Brengle (amerikai) 6:3, 6:4
Szafina (orosz, 9.)-Bicskova (orosz) 7:6, 6:1
Hantuchova (szlovák, 15.)-Cornet (francia) 6:4, 6:1
Grönefeld (német, 17.)-Zahlavova (cseh) 6:4, 6:1
Li (kínai, 19.)-Bovina (orosz) 6:4, 6:3
Zvonarjeva (orosz, 22.)-Obziler (izraeli) 6:3, 6:4
Peng (kíani)-Klepac (szlovén) 6:3, 4:6, 6:1
Loit (francia)-Rezai (francia) 6:3, 4:6, 6:3
Fedossova (francia)-Castano (kolumbiai) 7:5, 6:4
Dominguez (spanyol)-Rolle (amerikai) 6:3, 6:4
Paszek (osztrák)-Bremond (francia) 6:1, 6:4
Harkleroad (amerikai)-Meng (Meng, kíani) 6:3, 6:0

2. forduló:
Vaidisova (cseh, 10.)-Sequera (venezuelai) 6:2, 6:1
Mauresmo (francia, 2.)-Pucskova (orosz) 6:2, 6:2
Srebotnik (szlovén, 21.)-Benesova (cseh) 7:6, 6:7, 6:1
Jakimova (fehérorosz)-Szugijama (japán, 23.) 6:2, 2:6, 10:8
Kuznyecova (orosz, 3.)-Adamczak (ausztrál) 6:2, 6:1
Petrova (orosz, 5.)-Dulko (argentin) 6:1, 6:2
Gyementyjeva (orosz, 7.)-Müller (német) 7:5, 3:6, 6:0
Jankovics (szerb, 11.)-Ruano Pascual (spanyol) 6:2, 6:2
Safarova (cseh)-Schiavone (olasz, 14.) 6:3, 6:3
Peer (izraeli, 16.)-Tu (amerikai) 6:3, 6:0
Golovin (francia, 20.)-Ondraskova (cseh) 6:2, 6:0
Kirilenko (orosz, 26.)-Vakulenko (ukrán) 4:6, 6:3, 6:4
S. Williams (amerikai)-Kremer (luxemburgi) 7:6, 6:2
Birnerova (cseh)-Schruff (német) 6:2, 2:6, 6:2
Camerin (olasz)-Vesznyina (orosz) 4:6, 6:3, 8:6
Azarenka (fehérorosz)-Bartoli (francia, 18.) 6:0, 7:5

Férfiak, 2. forduló:
Robredo (spanyol, 7.)-Melzer (osztrák) 6:1, 6:3, 6:3
Ancic (horvát, 9.)-Garcia Lopez (spanyol) 3:6, 7:5, 6:2, 6:2
Monfils (francia)-Bagdatisz (ciprusi, 10.) 7:6, 6:2, 2:6, 6:0
Querrey (amerikai)-Serra (francia) 6:3, 6:4, 6:3
Szafin (orosz, 26.)-Sela (izraeli) 6:3, 5:7, 4:6, 7:6, 6:0
Federer (svájci, 1.)-Björkman (svéd) 6:2, 6:3, 6:2
Roddick (amerikai, 6.)-Gicquel (francia) 6:3, 7:6, 6:4
Djokovics (szerb, 14.)-Lopez (spanyol) 6:2, 7:5, 6:1
Ferrer (spanyol, 16.)-Th. Johansson (svéd) 6:2, 6:7, 6:2, 6:2
Gasquet (francia, 18.)-Delic (amerikai) 6:1, 6:2, 6:4
Stepanek (cseh, 20.)-Dlouhy (cseh) 4:6, 4:6, 6:4, 6:1, 6:4
Hrbaty (szlovék, 22.)-Spadea (amerikai) 5:7, 6:4, 6:4, 6:3
Udomchoke (thaiföldi)-Ferrero (spanyol, 24.) 7:6, 7:5, 4:6, 6:1
Juzsnyij (orosz, 25.)-Lu (tajvani) 7:5, 6:4, 6:4
Fish (amerikai)-Mahut (francia) 7:5, 6:4, 3:6, 6:4
Arthurs (ausztrál)-Fleishman (amerikai) 6:7, 6:1, 6:4, 6:4

Címkék: tenisz