Francesco Tottiék csak saját magukat okolhatják, hogy nem sikerült három pontot szerezniük a Messina vendégeként. A tabella 17. helyezettje a 104 perces összecsapáson egy említésre sem méltó helyzetet nem dolgozott ki, de a ráadásban egy jogos tizenegyessel döntetlenre hozta a már elveszettnek hitt mérkőzést.
A rengeteg lökdösődéssel, színészkedéssel tarkított találkozón mindkét félidő végén hosszú perceket kellett hosszabbítania a játékvezetőnek. Az első játékrészben szurkolók rohantak be a pályára, és emiatt jó ideig állt a játék, a második félidő pedig a rengeteg fetrengés miatt nyúlt hosszabbra.
Magára a találkozóra nem érdemes sok szót vesztegetni: a Roma nagyon kényelmesre vette a figurát, elképesztő gyenge tempóban csordogált a mérkőzés, és a helyzet csak romlott, miután Mancini megszerezte a tabella második helyezettjének a vezetést. A Messina képtelen volt épkézláb támadásokat vezetni, a fővárosiaknak pedig úgy tűnt nincs sok kedvük focizni vasárnap délután.
Jóval eseménydúsabb volt a Milan hazai mérkőzése, amely már az első félidőben eldőlni látszott. Pirlo és Seedorf gyors góljai után még Bianchi szépített a második félidőben, de nem sokkal rá Gilardino ismét helyreállította az erőviszonyokat. Az Atalanta kiütéssel verte a Livornót, a Palermo pedig újabb győzelmével megerősítette a harmadik helyét a tabellán.
Serie A, 19. forduló
AC Milan-Reggina 3-1 (2-0)
Gól: Pirlo (6.), Seedorf (35.), Gilardino (77.), illetve Bianchi (66.)
Atalanta-Livorno 5-1 (2-0)
Gól: Doni (40., 45.), Donati (57.), Ariatti (66.), Ventola (90.), illetve Pfertzel (52.)
Kiállítva: Coppola (46., Livorno)
Cagliari-Ascoli 1-0 (1-0)
Gól: Suazi (16., 11-esből)
Chievo-Catania 2-1 (0-1)
Gól: Semioli (58.), Pellisier (63., 11-esből), illetve Stovini (40.)
Messina-AS Roma 1-1 (0-1)
Gól: Parisi (90., 11-esből), illetve Mancini (39.)
Kiállítva: Parisi (93.)
Palermo-Udinese 2-0 (1-0)
Gól: Caracciolo (32.), Zaccardo (75.)
Sampdoria-Fiorentina 0-0
Szombaton játszották
Torino-Internazionale 1-3
Empoli-Parma 2-0