Sokaknak csalódás volt Van Gogh

A decembertől futó nagyszabású Van Gogh-kiállításból sokan csak az előttük álló tarkóját tudták megnézni, a közelharcot vívók a képekig is eljutottak. A Szépművészeti mostantól nem enged be 600 embert óránként.

Már 100 ezren látták


Eddig több mint 100 ezren látták a kiállítást, és 80 ezer foglalást jeleztek előre. Ennek megfelelően tarthatónak tűnik a tervezett 400 ezer fős látogatószám – jelezte a FigyelőNetnek a Szépművészeti Múzeum sajtószóvivője. A december 1-jétől március 20-ig nyitva tartó kiállításra több mint 40 gyűjteményből, köztük az amszterdami Van Gogh Múzeumból, a párizsi Musée D’Orsay-ból, a New York-i The Metropolitan Museum of Artból, valamint a washingtoni National Gallery of Artból is érkeztek remekművek. A kiállítás képeinek biztosítási összege meghaladja a 150 milliárd forintot. A tárlatot magyar és angol nyelven megjelenő vaskos, 600 oldalas katalógus kíséri (az ára is vaskos 8900 forint). Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a FigyelőNetnek korábban elmondta, hogy a számos képet kölcsönző Van Gogh Múzeum kérésére át kellett alakítani a biztonsági rendszert is a múzeumban. A tervek szerint minden idők legdrágább magyarországi kiállítása egyben a legtöbb nézőt is vonzhatja. Az eddigi csúcs a Munkácsy-kiállítás volt 350 ezer nézővel, Baán László szerint Van Gogh-gal most biztosan megdöntik ezt a rekordot.

A hatalmas hírveréssel beharangozott Van Gogh-kiállítás sokaknak csalódást jelentett. A legnagyobb gondot a tömeg okozta, amely többek számára élvezhetetlenné tette a kiállítást. A panaszkönyv szerint sokan nem tudnak a képek elé állni, elolvasni a festményeket kísérő feliratokat. A levegőtlenségre és a melegre is panaszkodtak.

„Ennyi nézőt egyszerre beömleszteni tönkreteszi a kiállítást”

„Ilyen rossz rendezést még sosem láttam, élvezhetetlen, sőt illúzióromboló. Feliratokat nem lehet elolvasni, nincs tér a képek megfelelő szemléléséhez. Erre vártunk száz évet?!”

„Szűk, kevés hely ezeknek a gyönyörű képeknek. Ennyi emberre nem is lehet figyelni. A képekkel szemben felelőtlenség, az emberekkel meg kiszúrás. A képek fantasztikusak.”

„NAGY CSALÓDÁS VOLT! Ha legalább úgy hirdették volna, hogy a korai, ismeretlen Van Gogh műveket láthatja a nagyérdemű, még el is ment volna. De így! Hát nem erre vártunk száz évig!”

Lévay Zoltán, a Szépművészeti Múzeum szóvivője a FigyelőNetnek elmondta, hogy ezt a XXI. századi kiállítást nem a XIX. századi épületre tervezték. Nincsen olyan nagyobb tér, ahol ennyi ember kényelmesen meg tudná nézni a képeket. A kiállításra beengedhető látogatószám megállapításakor két ellentétes igénynek kell megfelelniük. Egyrészt rengetegen akarnak bejutni egy-egy adott napon (főleg a hétvégéken), másrészt elvész a műélvezet, ha túl sok embert engednek be egyszerre. A legtöbb panasz a két ünnep között érkezett, amikor a kiállítást csúcson járatva óránként 600-an mentek be a terembe. A szóvivő szerint a vendégpanaszok hatására ettől a hétvégétől már legfeljebb 500 főben húzták meg a határt. A melegre panaszkodókat a szóvivő már igazán nem értette. A teremben működő klímarendszer ugyanis óránként méri a hőmérsékletet és a páratartalmat. Ha 21 Celsius-fok vagy 50 százalék fölé emelkednének ezek az értékek, azonnal jelezne. Ez azonban eddig még nem történt meg.

„Hol vannak a napraforgók?”

„Eljöttünk Adrival megnézni a kiállítást. Nagyon teccett. Az egyik híres önarcképet viszont hiányoltam.” „Nekem is nagyon tetszett. Adri”


„Ez nem egy best of kiállítás” – mondta Lévay arra a vendégpanaszra, hogy miért nem látható a Napraforgók és a többi híres kép. A gyűjteménnyel az volt a céljuk, hogy a 77 kép segítségével bemutassák, Van Gogh egy tudatosan alkotó művész volt, és az ő életútjának a különböző periódusaiból mutatnak fel jelentős műtárgyakat.


„Köszönöm, még egy csoda önöktől nekünk! Külön köszönöm a Múzeum vezetőinek, dolgozóinak rugalmasságát.”

„Egy nagyon érdekes és értékes kiállítás. Sok örömöt okoz, de a felirat elhelyezésével sikerült sokak örömét elrontani.”

„Hipp-hipp hurrá, csak így tovább”

Aki ki akarja kerülni a hétvégi tumultust, annak a 9-től 18 óráig nyitva tartó múzeumba érdemes inkább hétköznapi időpontra helyet foglalnia. Ebből az időszakból is érdemes délelőtti időpontot találni. Ekkor átlagosan csak 200-300 fő érkezik megnézni a Van Gogh-képeket. Lévay Zoltán mindemellett elmondta, hogy ugyan korábban több panasz érkezett, mára már inkább a dicséret jellemző. Ha több százezren nézik meg a kiállítást, óhatatlanul lesznek sokan, akiknek ez vagy az nem tetszik, így a világításra, a feliratok vagy a képek elhelyezésére ugyanúgy érkeznek panaszok, mint elismerő szavak. Mindenkinek nem tudnak megfelelni.

Címkék: Magazin