Elhunyt egy újabb rajzfilmes-legenda

81 éves korában elhunyt Iwao Takamoto, akinek a nevéhez fűződik többek között Scooby-Doo figurájának megteremtése – adta hírül az International Herald Tribune.

Takamoto hétfőn, szívelégtelenségben halt meg egy Los Angelesi kórházban – mondta a Gary Miereanu, a Warner Brothers szóvivője

A rendező több mint hat évtizede dolgozik a filmiparban. Takamoto a Warner Bros. Animation stúdiórészlegnek volt az alelnöke, leghíresebb munkája azonban kétségkívül a a hatvanas években alkotott Scooby Doo sorozat figurái voltak. A félős kutya alakja mellett a többi karakter megrajzolásáért és személyiségjegyeinek kialakításáért is ő volt a felelős.

Figuráit azonban láthattuk más rajzfilmekben is, az ő keze munkáját dicséri például a Jetson család kutyája, Astro vagy a Frédi és Béni-ben néha feltűnő zöld űrlény, a Great Gazoo. Takamoto egyébként a Disney stúdiónál kezdte pályafutását, ahol olyan egész estés rajzfilmek megalkotásában is segédkezett, mint a Hamupipőke vagy a Pán Péter.

Takamotoval rövid időn belül a harmadik nagy rajzfilmes hagyott itt bennünket, a közelmúltban hunyt el Ed Benedict és Joseph Barbera.

Címkék: Magazin