Gates bemutatta a Vista Ultimate extráit

A Microsoft több bejelentéssel indított a CES-kiállításon, és többek között kitértek a Vista legdrágább verziójának kiegészítőire is. A cég szerint a hangsúly az internetes szolgáltatásokra és a közös élményekre helyeződik át.

A három napos Las-Vegas-i rendezvényen felvonul a számítástechnika, a szórakoztató elektronika összes nagyágyúja. Idén is számos újdonság, érdekesség mutatkozik be a rangos eseményen. A Microsoft is fontosnak tartotta, hogy meglepetésekel szolgáljon a Consumer Electric Show közönsége számára.

Az eddig titokban tartott újdonságokról Bill Gates és Robbie Bach, a szórakoztatói részleg első embere beszéltek nyitó előadásukban. Szóba kerültek a Vista Ultimate verzióval érkező extrák, az idei évben megjelenő egyéb programok és szolgáltatások, az Xbox 360 konzol kibővítése, illetve az operációs rendszer alá szánt új mobil és asztali konfigurációk. Redmondban úgy vélik, az idei év az internetes szolgáltatásokra, a közös élményekre, a folyamatos kapcsolatra helyezi a hangsúlyt.

Sajnos az előadás alatt nem vesztegettek túl sok szót a Vista kiegészítőire, de így is megismerhettünk, néhány olyan szolgáltatást, amely eddig kimaradt az előzetes verziókból. Az első ilyen a DreamScene névre keresztelt megoldás, amely lehetővé teszi, hogy az asztalon használt háttérképet videóra cseréljük le, azaz a statikus tartalmak mozgóvá, dinamikussá tegyük. A SportsLounge elsősorban az észak-amerikai felhasználóknak kedvez: a FOXSports.com oldallal kötött megállapodás révén élő televízióadást, friss sporteredményeket közöl, amelyen keresztül a rajongók nyomon követhetik az aktuális játékokat.

A konkrétumok említése nélkül megtudhattuk, hogy az új és meglévő partnerek révén további tartalmakat szolgáltatnak majd az operációs rendszer drágább verzióinál. A Showtime a sorozatok kedvelőinek körében csenghet ismerősen, itt nyilvánvalóan televíziós műsorokra számíthatunk, bár azt még nem tudni, hogy pontosan hogyan, milyen feltételekkel vehetjük majd igénybe a szolgáltatást.

Ennél jóval nagyobb hangsúlyt helyeztek a Windows Home Server platformra, amely elsősorban az otthoni PC-k tartalmának elmentését, annak elérésének megkönnyítését hivatott elősegíteni. A Windows Live internetcím birtokában folyamatosan másolatot készíthetünk az otthoni gépeken tárolt anyagokról, illetve távoli hozzáférésen keresztül kezelhetjük ezen másolatokat egy központi tárhelyen. Több gyártó készíti saját megoldását, amely alkalmazkodik a szoftvercég követelményeihez, a konkrétumok itt is később jönnek majd.

A hardvergyártók természetesen a Vistára is készülnek, hiba is lenne kihagyniuk a kínálkozó alkalmat. Példaként említik a HP, a Toshiba, a Sony és a Medion megoldásait, amelyek többnyire kényelmi szempontokból, valamint a funkciók terén kínálnak újdonságot, bizonyára a szokásosnál némileg magasabb áron. A TouchSmart PC az érintőképernyőket hozza be az asztali szegmensbe, a Sony VAIO sorozat új tagja vezetéknélküli megoldásaival hódítana, a Medion UMPC pedig a kisebb mobil eszközök területén honosítaná meg a Vistát.

Címkék: tech