Elhunyt Fürst János karmester

Hosszan tartó, súlyos betegség után egy párizsi kórházban szerdán elhunyt Fürst János karmester, a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.

Fürst János tavaly májusban Mahler Dal a Földről című művének utolsó tételét, a Búcsút dirigálva köszönt el a szegedi közönségtől. Utoljára 2006 októberében, Pécsett lépett fel. A világhírű karmestert, a párizsi zeneakadémia nyugalmazott professzorát, a brit és a francia zenei élet megbecsült személyiségét 71 éves korában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Fürst János Budapesten született 1935-ben. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, hegedű szakon végezte, majd külföldön évekig koncertmesterként dolgozott. A felsőfokú karmesteri képesítés megszerzése után Malmöben, Aalborgban, Dublinban, Marseilles-ben és Winterthurban volt vezető karmester és zeneigazgató, a Helsinki Filharmonikus Zenekar vendégkarmestereként is rendszeresen fellépett. 1972-től Londonban dolgozott, de már korábban is vezényelte a brit főváros legnagyobb zenekarait. Rendszeresen vendégszerepelt az Angol Nemzeti Operában, a Skót Operában és a stockholmi Királyi Operában is, de fellépett Amerika, Ausztrália, Új-Zéland, és Izrael koncertpódiumain is. Kilenc évet töltött a Marseilles-i Opera zeneigazgatói székében. 1997-től a párizsi Conservatoire karmesterképzőjének professzora volt.

Magyarországon a MÁV Szimfonikus Zenekart, a Pannon Filharmonikusokat, a Nemzeti Énekkart és a Magyar Telekom Szimfonikusokat is vezényelte; vendégkarmesterként az Operában is fellépett. 2002 őszén lett a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.

Címkék: Magazin