Az orosz világbajnok azt követően beszélt erről a moszkvai Szport-Ekszpressznek, hogy kedden – bár az elemzők szerint mindent megtett a győzelemért, és szokatlanul bátor támadójátékot mutatott be – kikapott, és összesítésben 4-2-re alulmaradt Deep Fritz nevű programmal szemben.
„Ez, amit az ember a számítógép ellen játszik, nem ugyanaz a sakk. A hatodik, utolsó partiban a pozíciónk nagyjából azonos volt, mégis a számítógépnek kedvezett a helyzet. Nekem mindenképpen kockáztatnom kellett, hiszen vesztésre álltam, márpedig én nyerni akartam. Méghozzá elég komoly rizikót vállaltam, ami ezúttal nem jött be. Tudtam, kevesebb az esélyem arra, hogy nyerjek, mint hogy veszítsek, mivel a komputer erős az ilyen pozíciókban. Nem hibáztathatom magam, így alakult.
Azt sem gondolom, hogy rosszul játszottam volna, s ha lesz még egyszer ilyen párharc, már tapasztaltabb leszek, és jobban fogok sakkozni. Feltételezve persze, hogy jut előtte időm pihenésre és felkészülésre. Hogy lehet-e még ilyen csata? Ez nem tőlem függ, én kész vagyok ismét játszani, és úgy vélem, ez a történet a mostani párviadallal még nem zárult le. A mérkőzésünk nagyjából egyenlő erők küzdelmét hozta, és igenis, fel lehet venni a küzdelmet a komputerrel” – fogalmazott Kramnyik.
Az orosz nagymester félmillió dollárért játszott Deep Fritz ellen.