Bakiparádé

Egy pályázónak az anyja írta meg gyöngybetűkkel az önéletrajzát, sőt, még alá is írta helyette – emlékszik vissza a megdöbbentő esetre Koós Ágnes, a PSP Siklóssy & Partner Kft. partnertanácsadója. Úgy jöttek rá a dologra, hogy a fiatalember kézírása túlságosan nőiesnek tűnt. Amikor rákérdeztek, az illető nem esett zavarba, azzal indokolta a dolgot, hogy az anyja szerint nem vennék fel, ha meglátnák a kézírását.

„Fel sem ötlött benne, hogy ha más írja alá az ő nevét, az hamisítás” – kommentálja a történetet a fejvadász, akinek a pályázók felmenőivel máskor is meggyűlt a baja. Előfordult, hogy egy szülő felhívta és leteremtette őt, mondván, nem azért nevelte fel a fiát, hogy ügynök legyen belőle. „A fiú maga jelentkezett értékesítési pályára, ami szerintem egyébként is megbecsült foglalkozás” – jegyzi meg a tanácsadó.

Egyszer azért kényszerült szégyenkezni megbízója előtt, mert az interjún a jelölt közölte: „az anyám megmondta, hogy külföldinek ne adjam oda akármennyiért a munkaerőmet”. A megbízó történetesen külföldi volt, és ott ült a felvételiztető bizottságban.

Nemcsak a szülők, hanem maguk a jelöltek is bőven produkálnak furcsaságokat. „Ezek a helyzetek utólag viccesnek tűnhetnek, de előfordult már, hogy a jelölt esélyei romlottak az adott »baki« miatt, hiszen az állásinterjú eredményessége nemcsak a szakmai tudástól, az önéletrajz adataitól függ, hanem az interjúztatóban kialakult benyomástól is” – figyelmeztet Fröhlich Péter, a P & Bert Management Consulting Group ügyvezető igazgatója. Náluk például megfordult már olyan informatikus-jelölt, aki az interjú tizedik percében hirtelen a következőt mondta a tanácsadónőnek: „De szexis a szoknyád…”

A pályázók nem mindig tudják, mit mondhatnak el, mit nem. Egy pályakezdő fiatal már hónapok óta keresett állást, s a PSP tanácsadói együtt éreztek vele, mert tudták, a szülei eléggé meg vannak szorulva anyagilag, jó lenne, ha a gyereknek mielőbb saját keresete lenne. Ám amikor Koós Ágnes egy ajánlat miatt hétköznap délután visszahívta, közölte, éppen a jégpályán van. A tanácsadó ebből azt vette ki, a jelöltnek valószínűleg mégsem olyan fontos az álláskeresés, s az sem felelős magatartás, ha rossz anyagi helyzetében a pénzt korcsolyázásra költi, így nem merte továbbajánlani őt.

Más apróságok is árulkodóak lehetnek. Például: valaki egy vidéki kisvárosból pályázott meg egy budapesti állást, s az interjún kiderült, nem gondolta végig, hogyan is fog bejárni, vagy este hazajutni. „Úgy gondolta, majd egy kicsit vonatozik meg buszozik, de nem mérte fel, hogy a munkája vajon mennyire veszi majd igénybe őt, s hogy jön ez össze az utazással” – mondja Koós Ágnes.

Koós Ágnes: “…már konszolidáltabbak a jelöltek.”

Van, hogy a pályázó hobbija ad okot a gondolkodásra. Ilyen volt, amikor egy vezérigazgatói asszisztens a szabad idejében grafológiával foglalkozott. Amikor megkérdezték tőle, miért írta be a dolgot, az illető azt válaszolta, azért, mert büszke a tudására. A PSP praxisában korábban előfordult, hogy a megbízó humán erőforrás munkakörbe sem vett fel valakit a grafológiai tudása miatt, ebben az esetben azonban szerencsére nem ez történt.

RUHA TESZI AZ EMBERT. Az öltözködés manapság már ritkán hoz meglepetéseket. „Tíz éve még gyakran előfordult, hogy valaki macskanadrágban, egy laza felsővel jelent meg” – emlékszik vissza a PSP Siklóssy & Partner Kft. tanácsadója. Most már konszolidáltabbak a jelöltek, de így is bele lehet bukni egy rosszul megválasztott öltözékbe. Mint amikor egy marketinges állásra áhítozva egy hölgy a decens nyári kosztümhöz mezítláb bújt a szandáljába. A cég ügyvezetője hiányolta a harisnyát, és azt mondta, így nem merné bemutatni külföldi főnökének.

Léteznek konzervatívabb munkakörök, és vannak olyanok is, ahol a friss divat követése inkább megengedett. „De ha kreatívigazgatót keresünk, akkor se jöjjön az orrában karikával” – figyelmeztet Koós Ágnes, akinek a ruházkodással kapcsolatban nem egy álláskereső okozta a legnagyobb meglepetést, hanem egy banki alkalmazott, aki rövidnadrágban jött elé, és kilátszott a köldöke.

Egy kolléganőjéhez viszont ment már interjúra egy építésvezető rikító sárga, virágos bermudában, vietnami strandpapucsban és pólóban. Azt mondta, nincs más ruhája, mert nincs rá pénze. Nem is mutatták be a megbízónak. Két évvel később ismét megjelent egy megbeszélésen, immár öltönyben, és azzal lépett be: „Tessék mondani, így már megfelelek?”

Balásy Krisztina: “…egy édesanya a három gyermekével érkezett.”

FÉLREFORDÍTÁS. A Grafton Recruitmenthez egyszer valaki beküldött magáról egy egész modellportfóliót. A toborzó cégnél nem tudták mire vélni a dolgot – modelleket nem keresnek. „Végül valamelyikünk rájött, hogy az angol nyelvű hirdetésben szerepelt a »modell« szó, csakhogy technikai értelemben” – ad magyarázatot Balázsy Krisztina vezető tanácsadó. A jelentkező nyilván ezt az egy szót hámozta ki a szövegből, s azt hitte, elindulhat a modelli pályán.

A tanácsadók számára talán az volt a legkellemetlenebb interjú, amikor egy esti időpontra érkezett jelöltnek még tíz percet várnia kellett, s ezalatt elaludt. „Kínos dolog egy idegen embert felébreszteni. Úgy oldottuk meg a dolgot, hogy kimentünk a szobából, s jó hangosan kopogtunk, mielőtt újból bementünk volna, majd adtunk még egy kis felkészülési időt a jelöltnek. Később elnézést kért, s elmesélte, milyen hosszú, fárasztó napja volt” – emlékszik vissza Balázsy Krisztina.

Egy másik jelöltnek viszont maga az interjú lehetett kellemetlen, stresszes, mert húsz perc után felpattant, hogy lejár a parkolóórája. Kérték, jöjjön vissza, ha bedobta a pénzt, de a jelölt újabb kibúvót keresve azt mondta, nagyon nehéz a környéken parkolóhelyet találni. Erre már a Graftonnál sem találták a választ. Egy másik „húszperces” jelölt pedig előre közölte, hogy csak ennyi ideje van, ugyanis kezdődik a koncert a Sziget Fesztiválon.

A toborzócégnél volt olyan eset is, amikor a jelölt jól jött ki a különleges helyzetből: egy édesanya a három gyermekével együtt érkezett az interjúra, mert a bébiszitter hirtelen megbetegedett. Nagyon fontos neki az állás, mondta, és nem akarta elmulasztani az interjút. A gyerekek leültek az előszobában, a recepciósok felügyeltek rájuk, csipsszel kínálták őket. „A rendkívüli helyzetben kiderült, milyen hihetetlenül jó személyisége van az asszonynak. De nem ajánlom senkinek, hogy megpróbálja utána csinálni” – mondja a Grafton vezető tanácsadója.


KÉPREJTVÉNY. Elsősorban direkt keresést végző cég lévén, a Next-Consultingnél a „különleges” eseteket már az önéletrajz vagy a telefoninterjú alapján kiszűrik. Személyesen már nem is akartak találkozni például azzal a jelölttel, aki bikinis fénykép kíséretében jelentkezett üzleti pozícióra, mint ahogy azzal sem, aki egy gyermekkori, „kisfiú a telefonnal” típusú műtermi fotót csatolt az önéletrajzához. A Grafton Recruitment csapatában is ismernek olyan eseteket, amikor valaki egy kerti grillsütésen vagy egy tengerparti nyaraláson készült fényképet küldött be magáról.

Egyszer, amikor a Next-Consultingtól egy nemzetközi cég második számú vezetőjét keresve hívtak fel valakit telefonon, az illető úgy válaszolt: három kérdést tehetnek fel. „És számolt. Az első kérdés után bemondta, hogy egy, a második után, hogy kettő. Nyilvánvaló volt, hogy felesleges folytatni” – mondja Iker Bernadett tulajdonos-ügyvezető, akinek azért vannak személyes interjús furcsa tapasztalatai is.

Érthetetlen volt például annak a jelöltnek a viselkedése, aki egy szerbiai keresésen szinte rájuk törte az ajtót. „A legelegánsabb belgrádi szállodában béreltünk ki egy tárgyalót, s elmagyaráztuk a recepciósoknak, hogy a jelöltek nem láthatják meg egymást, tehát ha valaki túl korán érkezik, ültessék le egy csendes helyre. Egy ottani bank vezérigazgató-helyettesének mégis sikerült áttörnie a recepciósokon, be a tárgyalóba, ahol egy hozzá hasonló kaliberű emberrel beszélgettünk. Mondanom sem kell, hogy az illető nem került fel a »short listre«„ – fejezi be a történetet a Next-Consulting ügyvezető partnere.

Iker Bernadett: “…a jelölt szinte rájuk törte az ajtót.”

Az már itthon történt, hogy a tanácsadó csak elkezdte a bevezető szöveget, amikor a jelölt leállította, hogy ne is folytassa, amíg meg nem mondta, melyik cég számára keres. Csakhogy az első körben még nem volt szabad megnevezni a megbízót. Erre a jelölt vette a kabátját, és távozott. „Fél órát autózott hozzánk és felet vissza. Nem értettem, ha már ennyi időt ránk áldozott, miért nem hallgatott meg legalább” – teszi fel a költői kérdést Iker Bernadett.

A P & Bert esetében viszont akkor futott zátonyra egy interjú, amikor a jelölt megtudta, melyik cég keres munkatársat. Ez a jelölt az interjú első percében kijelentette, addig nem hajlandó egy szót se szólni, amíg meg nem mondják, ki a megbízó. „Miután megtudta, közölte, hogy ahhoz a céghez nem megy dolgozni, felállt és elment” – emlékszik vissza Fröhlich Péter.

Kelemen András, a Multijob volt tulajdonos-ügyvezetője, aki könyvet is írt az álláskeresőkről (lásd keretes írásunkat), úgy látja, egyre több az olyan jelölt, aki nem tudja, hogyan viselkedjen az interjún. Ennek részben az az oka, hogy felhígult a képzés, „sok a Foxi Maxi főiskola”. Az ezekről kikerült diákok alkalmatlanok a komolyabb feladatokra, ugyanakkor növelik az álláskeresők hadát. Míg tíz évvel ezelőtt tíz állásinterjún 1-2 alkalmas jelölt akadt, manapság inkább száz az egyhez az arány. Ez pedig érthető módon frusztrálja az álláskeresőket is, akik tudják, feleslegesen mennek el az interjúra, nemhogy állásra nincs esélyük, de arra sem, hogy az elutasításról értesítést kapjanak. Nem csoda, hogy a jobbak sem képesek százszázalékos erőbedobással teljesíteni egy-egy felvételin.