A tárcavezető annak érdekében tárgyalt a Microsoft vezetőjével, hogy a nemzetközi diplomáciai támogatás mellé az IT-szektor egyik legnagyobb képviselőjét is megnyerje – olvasható a közleményben. Az iroda helyszínéről várhatóan tavasszal döntenek. Kovács Kálmán és Bill Gates a Microsoft Kormányzati Vezetői Fórumon találkozott Lisszabonban.
A közlés szerint a konferencián részt vett José Manuel Barroso, az EU bizottságának elnöke, aki a piacképes tudással rendelkező munkaerő és az elektronikus kormányzat fontosságát hangsúlyozta. Ennek eléréséhez az EU konkrét akciókat javasol, amelyhez a magánszektor hozzájárulását is várják. Az internetirányítási fórum létrehozásáról tavaly az ENSZ internet jövőjéről szóló konferenciáján döntöttek Tuniszban, ahol az IHM vezetője Budapestet javasolta a fórum központjának.