Milyen magyar filmek jönnek idén?

A Magyar Mozgókép Közalapítvány információi szerint rengeteg magyar film lesz 2006-ban is. Ezek közül próbáltuk kitalálni, mik lesznek a legérdekesebbek.

A legutóbbi filmforgalmazási adatok szerint 2005-ben akárcsak szerte a világban Magyarországon is jóval kevesebben mentek el moziba. Nálunk a hazai filmek aránya ezen belül azonban szép eredményt mutatott. Ez elsősorban a kiemelten magas nézőszámmal vetített Sorstalanságnak, a közönségsikereket felmutató Csudafilmnek, az Egy Szoknya, egy nadrágnak és a Csak semmi szexnek volt köszönhető.

A hazai filmforgalmazók reménységei 2006-ban is a magyar filmek lehetnek, amelyek közül gyűjtöttük össze azokat, amelyekről találtunk információt. A legtöbb alkotással már a filmszemlén találkozunk, de többnek csak az év második felében lesz a bemutatója. Andy Vajna magyar produkciót hoz össze, míg Szabó István ugyancsak hazai alkotásban ül a rendezői székbe. Tímár Péter ezúttal nem vígjátékot rendez. Lesz fiataloknak szóló komédia, enyhén elborultnak tűnő művészfilm, és az Üvegtigrist is folytatják.

Rokonok

Július első napjaiban kezdték forgatni a Szabó István új filmjét és már bejelentették, hogy a február eleji 37. Magyar Filmszemle nyitófilmje az Oscar-díjas rendező Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből készülő alkotása lesz. A premier különlegessége, hogy Szabó István tizennégy év után készített ismét magyar filmet, magyar pénzből, magyar szereplőkkel.

Koltai, Szabó és Csányi az utolsó forgatási napon (Fotó: MTI)

A Rokonok című Móricz Zsigmond regényből 1954-ben már Máriássy Félix is forgatott filmet. Az új változat operatőre Koltai Lajos, akivel Szabó István 26 éve, a Bizalom forgatása óta dolgozik együtt. Közös munkájuk többek között a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjjal kitüntetett Mephisto (1981) is. A főszereplő Csányi Sándor mellett a fontosabb szerepekben Tóth Ildikó, Marozsán Erika, Eperjes Károly és Oleg Tabakov olvasható a szereposztásban. A film költségvetése körülbelül 370 millió forint, ebből a Magyar Mozgókép Közalapítványtól két különböző címen 150, illetve 120 millió forintot kaptak.

A Herceg haladéka

Kép a forgatásról (Fotó: MTI)



A film forgalmazója szerint Tímár Péter új filmje a „kizökkent időről” szól. A negyven körüli modellre egy utcai rabló rálő egy pisztolyból, de még mielőtt a golyó a nő szívébe fúródna, valami hihetetlen dolog történik vele. Megjelenik a pokol Hercege, aki felajánlja Alidának, hogy egy percre visszakaphatja az életét. Ha ezalatt a perc alatt bárkit rá tud venni, hogy haljon meg helyette, akkor ő megmenekül. Alida először nem érti, hogy milyen egy percről beszél a Herceg, de aztán szembesül a lehetetlennel. Egyetlen perc ismétlődik, minden és mindenki a perc eltelte után visszaugrik oda ahol a perc kezdetén volt. Miközben Alida folyamatosnak éli meg az időt. Hiába beszél emberekkel, keresi fel barátait, a szüleit, egy perc alatt nem tudja elmondani a szándékát, mindig előröl kell kezdenie a meséjét. Rettegve szembesül azzal, hogy senkit nem sikerül rávenni hogy adja az életét őérte. Feladja a küzdelmet és beletörődik a halálba. Ám ekkor valaki váratlanul a segítségére siet…

A rendező nyári sajtótájékoztatóján elmondta, hogy már jó tíz éve dolgozik a történeten, de csak most látta elérkezettnek az időt, hogy megvalósítsa. A premier január közepére várható.

Szabadság, szerelem

Vajna az eredeti vizilabdacsapat tagjaival (Fotó: MTI)



A többek közt a Rambo-filmeket Az elemi ösztönt vagy az Evitát jegyző Andrew G. Vajna magyar-amerikai filmproducer december elején jelentette be, hogy újra Magyarországon forgat. A Szabadság, szerelem 1956 őszén játszódik, szereplői pedig az olimpiára készülő vízilabdázók. Egyikük, Karcsi az edzések helyett vadul udvarolni kezd egy műegyetemista-lánynak, akinek azonban fontosabb dolga van a flörtölésnél: a forradalom odaadó híve, és így a kezdetben csupán könnyű kalandot kereső vagány sportoló, a nyomában járva szintén eljut az ’56. októberi események legfontosabb színtereire, és őt is magával ragadja a lelkesedés. A történet csúcspontja a legendássá vált december 6-i véres szovjet-magyar elődöntő. A forgatókönyvet Joe Eszterhas készítette, majd Eva Gardos, Bereményi Géza és Divinyi Réka dolgozta át. A rendező Goda Krisztina, az operatőr Vecsernyés János lesz, a látványért ifjabb Rajk László, a jelmezekért Pásztor Beatrix felel. A forgatás februárban kezdődik, a bemutatóra 2006. október 23-án kerül sor.

Tibor vagyok, hódítani akarok

A komédia egyértelműen a fiatal generációt akarja becsalogatni a vászon elé. A koránt sem bonyolult történet szerint egy gimnazista fiú találkozik álmai asszonyával, aki egy kicsit idősebb, egy kicsit férjezett, egy kicsit félrelép, sőt néha úgy tűnik néha kapható is, úgyhogy a főszereplő rohan az álmai után. Nagy tervek, nagy lebőgések. Közben feltűnik egy féltékeny férj, egy idegesítő szerető, egy atyáskodó gondnok, egy félénk vizibicikli-kölcsönzős, és egy lány, aki talán sokkal több figyelmet érdemelne, mint az „álomnő”. És hogy mi a fontosabb, a szex, vagy a szerelem, vagy meddig szabad elmenni, hogy beteljesítsünk egy álmot, és hogyan kell használni egy foszforeszkáló óvszert? – Ilyen fontos kérdésekre keresi a választ a film. A főszereplők között találhatjuk Gregor Bernadettet, Gesztesi Károlyt, Molnár Piroskát és sok ismeretlen fiatal színészt. A rendező pedig Fonyó Gergely, aki a Kelj fel, Jancsi mellett a Tv2 rövid életű Tea című sorozatát rendezte. A bemutató februárban várható.

Lumnitzer nővérek

Szép búcsúztatás az áprilisban leköszönt Wittman fiúktól. A tanút és a Te rongyos életet jegyző Bacsó Péter új filmjében Olivér és Ficskó két elkötelezett étteremkritikus, aki szenvedélyesen harcol a konyhaművészet becsületéért és színvonaláért, vitriolos hangon ostorozza a szakma kontárait és kufárait. A sértett vendéglősök bosszút esküsznek ellenük. Egy talpraesett, tűzrőlpattant, ifjú menedzser lányt: Milicát bízzák meg, hogy felfedje kilétüket, ők tudniillik Lumnitzer nővérek álnéven publikálják cikkeiket, és aztán ártalmatlanná tegye őket vagy úgy, hogy egyszerűen megveszi a két kritikust vagy elcsábítja bájaival vagy végső esetben elteszi őket láb alól. Elkezdődik a küzdelem a Lumnitzer nővérek és Milica között… A két étteremkritikust Alföldi Róbert és Rudolf Péter alakítja, és rengeteg éttermet viszontláthatunk a filmben.

Taxidermia

A film három egymást követő fejezetből áll: nagyapa, apa, és fiú történetéből, a második világháború végétől kezdődően, a szocializmus időszakán keresztül a máig a fiú nézőpontjából mutatja be a cselekmény főbb elemeit. A személyes múltidézés miatt az egyes történelmi időszakok megjelenítése nem felel meg a valóban megtörténtnek. A nagyapa tisztiszolga volt, és teherbe ejtette a százados feleségét, aki ezt meg is bosszulta, de akkor már késő volt. Útnak indult az apa, aki disznófarokkal született és – nomen est omen – versenyevő volt a szocializmusban, majdnem ki is jutott az olimpiára. A jelenben kint él Berlinben. Meg se bír mozdulni. Csak figyeli, hogy márványosodik, a zsírtól. Az állatpreparátor főhős saját testével kísérletezik. Már csak a gép tartja életben, amely elpusztítani, és új életre kelti. A Hukkléval szakmai sikereket halmozó Pálfi György új filmje a szemle után kerül a mozikba.

Előzetes >>

Üvegtigris 2

Rudolf Péter másodszor vezeti az Üvegtigrist (Fotó: MTI)



Az első rész társrendezőjétől, Kapitány Ivántól megvált csapat  (ő a Kútfejek címú gengszterfilmmel jelentkezik) a folytatásban Rudolf Péter rendezőre és főszereplőre épít. A producer Kovács Gábor mellett továbbra is Pataki Ági. A kattant figurák pedig továbbra is ott lebzselnek az Üvegtigris körül. A történet szerint Lalit a büfést és simlis, félbűnöző vagy csak félkegyelmű barátait komoly veszély fenyegeti. Érzik, hogy itt az idő, cselekedni kell! De nem teszik, mert mindig közbejön valami: egy esküvő, egy temetés, egy meteor, egy térkép, egy gazdáját beköpő Trabant, egy aligátor vagy egy körhinta. Lali ebben a részben is igyekszik megszelídíteni az Üvegtigrist és a világot – de a Tigrist nem lehet… A bemutató tervezett időpontja január 19.

Előzetes >>

Címkék: Magazin