Woody Allen utálja a Bush-kormányzatot

Woody Allen amerikai filmrendező továbbra is Európában akar forgatni. A 70 éves művész a Die Welt című német napilapnak nyilatkozva elmondta: Match Point és Scoop című filmét is Londonban forgatta - utóbbit december 29-én mutatják be a brit fővárosban.

Allen stábja jelenleg egy harmadik mozi munkálatait készíti elő, melynek jeleneteit szintén Nagy-Britanniában rögzítik majd, utána pedig valószínűleg Franciaországba és Spanyolországba utaznak.

Az interjúban a filmrendező élesen bírálta a Bush-kormányzatot. “Az általam elképzelhető legdurvább Amerika-ellenes dolog, amikor olyan kínzásokról hallunk, amelyeket az adminisztráció ösztönzésével vagy beleegyezésével hajtanak végre. Ez ellentmond a hazámban tanított összes alapelvnek” – jelentette ki Woody Allen, hozzátéve: a Bush-adminisztráció “az egyik legrosszabb kormányzat, amely valaha Amerikát vezette.”

Címkék: Magazin