Kevesebb irodalmi lap kapott támogatást

Több pénz jut jövőre az irodalmi folyóiratok támogatására, de az ideinél jóval kevesebb orgánum részesül az állami mecenatúrából – tudta meg a Népszabadság.

A tavalyi 62-vel szemben idén 68 irodalmi folyóirat pályázott a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál (NKA) a 2006-ra meghirdetett összesen 197 millió forintra. (Az összeget a tervezett 120 millióról időközben emelték fel 197 millióra.) A tavalyi 54 elfogadott pályázattal szemben azonban az idén csupán 36 nyert. A 2005-ben támogatottak közül jövőre nem kap a fiataloknak (is) szóló kiadványok közül a Cimbora, a Csodaceruza, a Lyukasóra; a vidéki megjelenésűek közül az Árgus, a Palócföld, a Somogy, az Ex Symposion, az Új Holnap, a Pannon Tükör és mások. Az általánosabb profilú folyóiratok támogatási listájáról jövőre hiányzik például a BUKSZ, a Liget vagy a Tekintet, noha ezeket minden évben dotálták.

A változtatást a szervezetet irányító bizottság indította el azzal a döntésével, hogy ezentúl a pályázatokban igényelt összeg legalább nyolcvan százalékát meg kell ítélnie a kurátoroknak, ha az adott folyóiratot támogatni akarják. Harsányi László NKA-elnök korábban kifejtette: a folyóirat-pályázatoknál gyakran túl nagy az igényelt és a megítélt összegek közötti különbség, és ez komolytalanná teszi a beadványokat. Ráadásul túlságosan szétaprózódik a támogatás, márpedig az NKA nem vállalhat felelősséget valamennyi lap életben tartásáért. Szerinte egy szűkebb körnek kellene jelentősebb támogatást adni a biztonságos megjelenéshez – ez a „80 százalékos” szabállyal megvalósulni látszik. Az idén kedvezményezett folyóiratok közül több akár 1-2 millióval kap jövőre többet az ideinél (néhány lapnál viszont csökken a támogatás). A „jól járó” kiadványok közé tartozik például a Bárka, az Életünk, a Jelenkor, az Új Forrás, a Magyar Napló, a Szépirodalmi Figyelő és a Holmi.

Címkék: Magazin