Sikeres volt a Kieselbach-aukció

Soha ilyen közel nem estek az ünnepekhez a presztízsárverések, mint ez évben. Ennek ellenére ezek nagy része sikeres volt.

A Kieselbach Galéria például múlt pénteken szinte minden kalapács alá vitt műtárgyát eladta – írja a Népszabadság. Gyakran kifejezetten jó áron – az aukciósház összbevétele meghaladta az 560 millió forintot. Igaz, az abszolút árrekordok ritkán kerültek veszélybe. Egy-egy Gulácsy- és Vaszary-munka érte el a legmagasabb leütési árat; mindkét esetben 30 milliónál koppant a kalapács. Ők hosszú évek óta a hazai műtárgypiac legnépszerűbb alkotói közé tartoznak; árban pedig olykor a most elértnek a dupláját, sőt háromszorosát is produkálták már. Jól szerepelt Kieselbachnál Ferenczy Károly Borús Izvorája is, amely 23 millióért talált vevőre.

Kieselbach legfontosabb tette azonban ezúttal a nemrégiben elhunyt neves művészettörténész, Körner Éva gyűjteményének aukcionálása volt. E kicsi, de annál nívósabb kollekció alapdarabjai Vajda Lajostól, Korniss Dezsőtől, Kassák Lajostól és Veszelszky Bélától származtak. A 19 mű mindegyike elkelt; árverezésük az évad kiemelkedő pillanata volt, az eseményhez illő, méltó árakkal. Korniss emblematikus Fuvolázója 19 millióig emelkedett a licitversenyben, Kassák 1959-es kompozíciója 10 milliót ért.

A karácsonyi nagy árverések fő szenzációja az idén mégiscsak az volt, hogy egy évtized után újra felbukkant a piacon egy Csontváry-kép. A felfokozott előzetes várakozásokat a piac visszaigazolta: a Teniszező társaság ára a járulékokat is beleszámítva meghaladta a 100 millió forintot. Ennél több pénzt ebben az évadban egyetlen más festményért sem fizettek ki aukción Magyarországon.

Nyilván lényegesen kisebb összegek mozdulnak meg a Szalmaszál Alapítvány hagyományos jótékonysági árverésén. Karácsony közeledtével több tucat művet ajánlottak fel kortárs művészeink a hajléktalanok javára. Ezen az aukción a szerencsések esetleg már néhány tízezer forintért hozzájuthatnak nívós műtárgyhoz.

Címkék: Magazin