Jó üzlet a könyv – különösen decemberben

A könyvpiac évi közel 60 milliárdos bevételének 30-40 százaléka a karácsonyi időszakra tehető. A könyvesboltosok szerint az utolsó pillanatban rohanjuk meg az üzleteket.

Egyre több pénzt költünk könyvre. 2004-ig ugyan csökkent a megvásárolt kötetek száma, de az egyre magasabb árak miatt a könyvterjesztők nem panaszkodhattak a bevételek elmaradására. A könyvek áfájának tavaly januári csökkentése miatt viszont már nemcsak több pénzt hagytunk a könyvesboltokban, hanem több könyvet is vittünk haza. A növekedés várhatóan az idén is folytatódik, de az adatokat egyelőre megbecsülni sem lehet.

A decemberi dömping a könyvpiac legfontosabb időszaka: ekkor bonyolódik az éves forgalom 30-40 százaléka – mondta Zentai Péter László, hiszen a könyv hagyományosan a legkedveltebb karácsonyi ajándék mindenütt a világon. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója a FigyelőNetnek elmondta, hogy egyre javul a bolti infrastruktúra. Jelenleg 750 könyvesbolt van az országban, de hetente nyílik egy-egy kisebb-nagyobb üzlet. Szükség is van rá, mert hihetetlen a könyvválaszték: 2004-ben közel 11 ezer könyvcím között válogathattunk. Az idei adatok még nem ismertek, de nagyjából hasonló mennyiségre számít a könyvszakma 2005-re is.

A karácsonyi időszakban rengeteg új – elsősorban kifejezetten ajándékozási célra kiadott – könyv jelenik meg, de ilyenkor vásároljuk meg azokat a korábban megjelent regényeket, albumokat, versesköteteket is, amelyekre akkor sajnáltuk a pénzt. Decemberben 40-50 ezer könyv közül válogathatunk.

Zentai szerint évi 15-18 százalékos növekedésével egyedülálló a könyvpiac fejlődése, csak a telefónia produkált hasonló méretű növekedést. Tavaly már 60 milliárd forint körül volt a könyvesek éves bevétele.

A karácsonyi vásárlási dömping a könyvszakma legfontosabb időszaka, még megbecsülni sem lehet a 2005-ös adatokat ennek lezártáig. Zentai Péter László szerint a könyvesboltosok felfigyeltek azonban arra, hogy a karácsonyi vásárlási időszak egyre szűkül. Az utolsó pillanatban rohanják meg a boltokat a vevők, és hihetetlen mennyiségben veszik a december 24-e előtti napokban a könyveket.

Mindenestre a nagyobb könyvesboltok a legkülönbözőbb programokkal próbálják már novembertől csábítani a vevőket. Az ország legnagyobb könyváruházában a szokásos napi egy író-olvasó találkozó helyett mostanában három-négy dedikált könyvet is szerezhetünk naponta. Felolvasások, sajtótájékozatatók, bemutatók váltják egymást – mondta a FigyelőNetnek Ábrahám Gizella, az Alexandra Könyváruház munkatársa. Hozzátette, hogy állnak a vásárlási dömping elébe: a polcokon a 2005-ben megjelent összes könyv megtalálható.

Ma már persze nem csak a boltokban szerezhetjük be a könyveket, egyre nagyobb részt kér a piacból az internetes rendelés. Márffy György, a legnagyobb internetes könyvrendelő cég elnöke kérdésünkre elmondta, hogy az évente 80 százalékos növekedést produkáló netkereskedelemben a könyvpiac a húzóágazat. Az 1,4 milliárdos piac felét birtokló Bookline egy év alatt 200 százalékos forgalomnövekedést regisztrálhatott. Hasonlóan a hagyományos könyvpiachoz, az internetes rendelések 30-40 százaléka is a novemberi-decemberi időszakhoz kötődik.

Címkék: Magazin