Lázár Ervin és Friderikusz Sándor is Prima Primissima lett

Átadták a Prima Primissima Díjakat a fővárosi Nemzeti Színházban. A Demján Sándor által alapított elismerés a magyar szellemi élet, a kultúra, a művészet, a tudomány területén kiemelkedő teljesítményeket jutalmazták – adta hírül az eseményt közvetítő MTV.

Idén a magyar irodalom kategóriában Lázár Ervin író, a magyar színház- és filmművészet kategóriában Seregi László táncművész, koreográfus, a magyar képzőművészek közül pedig Sváby Lajos festőművész vehette át a Prima Primissima Díjat. A tudomány területéről Kornai János közgazdász, a magyar oktatás és köznevelés kategóriájában Kozma Imre lelkész, a magyar építészek közül Csete György építész részesült elismerésben. A magyar írott sajtóból Tamás Ervin újságíró, az elektronikus sajtó területéről Friderikusz Sándor szerkesztő lett a kategória győztese. A népművészet és közművelődés témájában a Szentendrei Skanzen, a zeneművészet területéről Ránki Dezső zongoraművész nyerte el az elismerést. A közönségdíjat Csókay András idegsebész vehette át.

50 ezer euró a legjobbaknak

A Prima Primissima Díjat 2003-ban alapította Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnökségének közreműködésével. Az alapítvány tíz év alatt a Demján Sándor által felajánlott, több mint 1,65 milliárd forint értékű díjak odaítélésével a kiemelkedő teljesítményeket kívánja középpontba állítani.

A kategóriák győztesei 50 ezer eurót kapnak, míg a többi jelölt tíz-tízezer euró díjazásban részesül. A közönségdíjas ugyancsak 50 ezer eurót kap minden évben, ezt az összeget Csányi Sándor a magánvagyonából ajánlotta fel.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a díj kuratóriumának elnöke elmondta, hogy az elismerés mára mozgalommá vált, területi díjakat alapítanak; az idén nyolc, jövőre tizenkilenc megyében jön létre a Prima Primissima Díj “kistestvére”.
Közjogi méltóságok is eljöttek

A díjkiosztó ünnepségen részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint valamennyi parlamenti párt elnöke: Dávid Ibolya (MDF), Hiller István (MSZP), Kuncze Gábor (SZDSZ) és Orbán Viktor (Fidesz). A műsort Dobó Kata színész és Vitray Tamás újságíró vezette.


Képünkön Sváby Lajos festőművész átveszi a 2005. évi Prima Primissima magyar képzőművészet kategóriájának díját Csányi Sándortól.

Címkék: Magazin