Elérhető lesz az audiovizuális örökség

December közepén próbaüzemmel nyit a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) a Millenárison, de januártól teljes kapacitással működik a hazai média műsorainak „könyvtára" – írja a Népszabadság.

A NAVA feladata az öt országos televízióadó és a három közszolgálati rádió hazai gyártású, illetve magyar vonatkozású műsorainak gyűjtése, és virtuális könyvtárként való közzététele. Elérhető lesz itt a Nemzeti Filmarchívum digitalizált állománya és a NAVA fogja kezelni a Magyar Televízió archívumát is. A projekt előkészületeire hat év alatt 520 millió forintot költöttek, ami 2006 februárjáig további 200 millióval nő. Az adatbázist három szinten dolgozzák fel: csak az alapadatokat rögzítik, csatolják a fontosabb közreműködők nevét is, vagy tartalmi ismertetővel és a közreműködők teljes listájával látják el. Ez utóbbi az olyan, a kutatók érdeklődésére leginkább számot tartó műsorok esetében valósul meg, mint például a hírműsorok.

Címkék: Magazin