Filmipar: milliárdos bérmunkák

Mintegy 30-35 milliárd forintot költhetnek el a nagy filmgyárak magyarországi bérmunkára a következő három évben. Külföldi producerek már az idén hatszor akkora összegből forgattak nálunk, mint tavaly. Etyekwoodon a tervek szerint jövőre indul a forgatás.

Krisán László, a 150 millió dollárba kerülő etyeki filmstúdió-beruházás projektvezetője a Bloombergnek elmondta, hogy a harmincnégy hektáros területen felépülő hat stúdió egy részében jövőre várhatóan már forgathatnak, a terület teljes tisztítása befejeződött, az építkezés hamarosan indul – írja a Világgazdaság.

Magyarországon a filmgyártásra fordított összeg már az idei év első kilenc hónapjában megháromszorozódott a múlt év egészéhez képest. A Nemzeti Filmiroda nyilvántartása szerint több mint 22,3 milliárd forintot költöttek külföldi és magyarországi produkciókra a 2004-es egész évi 7,4 milliárd után. A legnagyobb mértékben, egyenesen több mint a hatszorosára, a külföldi megbízású bérmunkák összege nőtt, amely így megközelítette a tizenegy milliárd forintot.

A hazai bérfilmgyártás felfutása leginkább a sok szakmai vita után 2004-ben életbe lépett filmtörvénynek köszönhető, amely nem kevesebb, mint húszszázalékos adókedvezményt nyújt az itt gyártó külföldi producereknek.

Címkék: Magazin