1956-ról készít filmet Andy Vajna

Szabadság, szerelem címmel a magyar férfi vízilabda-válogatott 1956-os melbourne-i, szovjetek ellen aratott győzelméről szóló filmet forgat Andy Vajna.

Magyar stábbal, magyar színészekkel, magyar helyszíneken forgatják februártól a filmet, amely egyszerre idézi fel 1956 októberének politikai környezetét és a magyar sport állandó sikerága, a vízilabda egyik legfényesebb pillanatát – hangzott el a budapesti Puskin moziban tartott keddi sajtótájékoztatón.

“December 6-án játszódott le a szovjet-magyar meccs, és december 6-án hagytam el Magyarországot” – mondta Andy Vajna, aki 1956-ban, 12 évesen vándorolt ki az Egyesült Államokba.

A producer felidézte: kilenc éve gondolt először arra, hogy jó lenne megörökíteni ’56-ot, méghozzá úgy, hogy a magyar fiatalok büszkék lehessenek a forradalomra, amely talán a magyar történelem legfontosabb része. Az olimpiai vízilabda-elődöntőről szóló film ötlete azután ötlött fel benne, hogy megnézte a Miracle című, az amerikai és a szovjet jéghoki válogatott egykori összecsapásáról szóló filmet, amelyben az esélytelennek vélt amerikaiak győztek.

“Nekem fontos, hogy ez a pillanat meg legyen örökítve” – mondta Andy Vajna, aki egyfajta emlékművet szeretne készíteni, amellyel a nemzetközi filmpiacon is meg lehet jelenni.


A producer régi munkatársát, a szintén magyar származású Joe Eszterhast – a Flashdance és az Elemi ösztön íróját – kérte fel a forgatókönyv megírására, a végső szövegváltozat elkészítésében közreműködött Eva Gajdos, Bereményi Géza és Divinyi Réka. A rendező a Londonban és Los Angelesben élő Goda Kriszta, akinek első nagyjátékfilmje, a Csak szex és más semmi a közeljövőben kerül a magyar mozikba.

Az előkészületek gőzerővel folynak, a szereplőválogatás elkezdődött, bizonyos, hogy a vízilabda-válogatott tagjai is szerepelni fognak a filmben. A díszbemutatót a forradalom ötvenedik évfordulójára, 2006. október 23-ra tervezik – olvasható a forgalmazó, az Intercom tájékoztatójában.

A Szabadság, szerelem a magyar vízilabda-válogatott egyik ifjú sztárja, Karcsi és egy csinos műegyetemista, Viki szemszögéből mutatja be ’56 eseményeit.

A sajtótájékoztató után bemutatták a Freedom’s Fury (A szabadság dühe) című, Andy Vajna támogatásával készített amerikai dokumentumfilmet, amely ugyancsak a magyar forradalom eseményeit és a vízilabda-válogatott kalandjait dolgozza fel. A Puskin moziba meghívták az egykori és a mai férfi vízilabda-válogatott tagjait.

1956. december 6-án a sporttörténelemben egyedülálló esemény történt a melbourne-i olimpián: két olyan nemzet sportolói mérték össze erejüket, amelyek a világ egy másik pontján éppen harcban álltak egymással. A magyar vízilabda-válogatott az elődöntőben 4:0-ra legyőzte a szovjet csapatot; az indulatokban bővelkedő meccs végén Zádor Ervin súlyosnak látszó sebet kapott, a medence vizét vér festette vörösre; elszabadult a pokol. A rendkívüli mérkőzés híre és az arról készült fotók bejárták a világsajtót.

Andy Vajna nevéhez fűződnek többek között a Rambo-filmek, a Total Recall – Az emlékmás, a Nixon, az Evita és a Terminátor harmadik része.

Címkék: Magazin