Meghalt a film?

Nyakunkba vettük a várost, hogy kiderítsük, az analóg filmes fotográfiát végképp kisöpri-e a digitális kor szele. Avagy: hogyan alakult át a hazai fényképezőgép-, labor- és szervizpiac az elmúlt három évben.



Nincs mese, az analóg fényképezésnek vége, a film halott, váltani kell – sommázzuk minden egyes alkalommal, amikor egy kedves barátunknak köszönhetően a lakásba tömbösítve eljutó külföldi fotós magazinokból egy hétvége alatt több hónap termését lapozzuk át. A nemzetközi trendek természetesen itthon is éreztetik hatásukat, de hogy pontosan mennyire is szenved „gyengélkedő betegünk”, az analóg fényképezés hazai piaca a digitális technológiától, annak feltárására nyakunkba vettük a várost.

Első utunk a Rózsa utcai Syrexbe vezetett, a filmes fotósok népszerű zarándokhelyére. Az analóg berendezésekre, kellékekre szakosodott boltban a nehéz idők ellenére sem lehet egy rossz szavunk sem a kínálatra: fekete-fehér filmből 23, színesből pedig csaknem negyvenfélét számolunk össze hirtelenjében.


A nyersanyag iránti kereslet azonban drasztikusan csökken, a Sulinet program óta csaknem harmadával esett vissza a boltban. „Korábban még az alsóbb vásárlói réteg is vett évente tíz tekercs filmet, ők ma már a kedvezményesen beszerzett digitális gépeikkel fotóznak” – mondja Szűcs Zsuzsa alkalmazott. A vásárlói körből maradtak az igényes amatőrök és a profik, ám ez utóbbiaknak is egyre inkább digitális formában kell munkáikat leszállítaniuk. A hosszú expozíciót vagy nagy érzékenységet megkövetelő feladatoknál még a film a nyerő, de például a katalógusfotózás már teljesen digitális formában történik.







Mivel fotóznak a profik?


A National Geographic név az elmúlt évtizedek során összeforrt a kisfilmes diafotográfiával. A magazin fotósai jellemzően óriási mennyiségű diafilmmel és strapabíró, cserélhető objektívjeik révén sokoldalúan használható tükörreflexes fényképezőgépekkel felszerelkezve indulnak kiküldetéseikre. A túrák során átlagosan napi nyolc tekercs filmet fogyasztanak, egy harmincoldalas anyaghoz nem ritkán ezer tekercset is ellőnek.




A digitális szelek a magazint is elérték. „Néhány hónapja a National Geographic úgy döntött, hogy fotósai a jövőben digitális gépekkel is fotózhatnak. A döntés hátterében a digitális fényképezőgépek fejlődése áll: az akár 16 millió pixeles profi gépekkel ugyanis már nem gond az igényes megjelenéshez szükséges felbontás elérése” – tudtuk meg Kemény Zoltántól, a magyar kiadás művészeti vezetőjétől. A digitális gépet használó fotósoktól a lap a legkisebb veszteséget lehetővé tevő raw file-okat vár, méghozzá a fotók hitelességének bizonyítása végett az eredeti raw file-okat is.

A közelmúltban kihirdetett Év Természetfotósa 2005 (Wildlife Photographer of the Year 2005) nemzetközi fotósverseny díjazottainak körében végzett gyors statisztikai vizsgálatunk szintén megerősíti, hogy a természetfotósok körében is egyre népszerűbbek a digitális gépek, bár az uralmat még nem vették át. Számításaink szerint a felnőtt kategória díjazott képeinél használt kamerák aránya 39:28 – a filmes eszközök javára. Az, hogy a természetfotósok többsége még mindig az analóg technológiát részesíti előnyben, a meglévő, általában nagy értékű, teljes rendszerek esetenként nehézkes és költséges cseréjével is magyarázható.

A díjazottaknál a márkák közötti megoszlás az analógnál közel kiegyenlített: Canon:Nikon 14:17, a digitálisoknál a Canon fölényesen vezet 18:9 arányban. A műfajban jellemző kisfilmes típusok (Nikon F5, F100, F90x, Canon EOS 1N, 1V, 1N RS) mellett úgynevezett középformátumú, azaz nagyobb felületű rollfilmet használó gépeket is találunk (Mamiya 645, Pentax 645, Fuji 617). A digitális vonalon Canon EOS 1D, 1 DS MarkII, EOS 10D, 20D, Nikon D70 és D100 segítségével készített képek fordulnak elő.

A neves természetfotós versenyen szép magyar sikerek is születtek: a növény kategóriában Novák László végzett az élen, az Eric Hosking-díjat pedig Máté Bence vihette haza. Máté Bence díjnyertes képei közül jó néhányat ismerhetnek is már az olvasók a National Geographic októberi számában megjelent Gémek tava című cikkből. A magazin honlapján Máté elmondta, hogy a cikkben szereplő fotókat 3 év alatt készítette. Több mint ötezer kockát exponált, ebből ezer kocka dia, négyezer pedig digitális felvétel. Többek között a digitális technika szabadsága tette lehetővé számára azt, hogy az elmúlt télen több mint egy hónapot töltsön folyamatosan lessátorban, és a helyszínen kiértékelve a képeket, másnap annak függvényében folytathassa a fényképezést. Így sokkal mélyebb élményeket szerzett, mint azelőtt egy-egy terepen töltött hétvégén.


AKCIÓVAL SEM. A következő állomásunk az elsősorban a tradicionális nagy gyártók (Canon, Nikon, Pentax, Minolta) gépeire szakosodott, a profi és igényes amatőr vásárlói kört kiszolgáló Ferenc körúti Optiform volt. „Hogy mennyire nincs az analóg gépek iránt kereslet, azt jól jelzi a Nikon akciója. A középkategóriás F75 árát optikával együtt levitték 65 ezer forintra, ám negyed év alatt jó, ha 8-10-et értékesítettünk belőle” – számol be a tapasztalataikról Sántics Péter.

Az Optiformnál a legtöbb digitális gép a 80-150 ezer forint közötti kategóriában fogy el, a legkeresettebbek a cigarettás doboz méretű, 5-6 megapixeles, háromszoros optikai zoomos kompaktok. A fényképezés népszerűsége nő, egyre többen vesznek gépet, és sok a visszatérő ügyfél is a boltban, van, aki három év alatt már a negyedik digigépet vásárolja. Sántics Péter szerint azonban igazán használni kevesen tudják készüléküket. „Korábban, akinek fényképezőgépe volt, tisztában volt a fotózás alapfogalmaival, ismerte a gépe funkcióit, ma az emberek többségét nem érdekli, annyit tud, hol kell bekapcsolni.”

Pedig épp a szakértelem igénye miatt sokáig úgy látszott, hogy a kiskereskedelem utolsó bástyája a fényképezés: a gépek közötti választás, a hívókkal, filmekkel kapcsolatos speciális kérdések megkövetelték, hogy az eladó értse a dolgát. A digitális technológiánál azonban a vevő messze nem igényel olyan hozzáértést, már jóval a vásárlás előtt az interneten megtalál minden információt, nincs szüksége segítségre, egyre személytelenebb a fényképezőgép-vásárlás is.

MARAD A MŰTEREM? Ha a kereslet ily mértékben eltolódott a digitális gépek javára, vajon a gyártók látják-e még értelmét annak, hogy az analóg gépeket is fejlesszék? – morfondíroztunk, miközben a Canon Magyarország felé vesszük utunkat. „Mi az eladásainkban körülbelül 70:30 százalékos megoszlást érzékelünk a digitálisok javára – közli Török F. László, a Canon Magyarország marketingigazgatója. – De nincsenek illúzióink: amatőr, félamatőr szegmensben már csak hónapok, legfeljebb egy-két év kérdése, és az analóg gépek eltűnnek a piacról. Én a filmes gépek jövőjét a profi szegmensben látom a műtermi gépeknél.”

Örvendetes trend viszont, hogy a számítástechnikából kezdünk visszatérni a fényképezés felé. „Ma már az egyszerűbb gépek is képesek az 5-6 millió pixel felbontásra, a legolcsóbb kategóriáknál sem hiányzik az optikai zoom, és már a digitális gépek lassúságáról szóló kritikák sem állják meg helyüket. A számok versenye helyett tehát ismét a kényelmi funkciók kerülhetnek előtérbe, újra lehet fényképezőgépként tekinteni az apparátusra, nem pedig számítástechnikai szempontok alapján hasonlítgatni” – fejtegeti a Canon szakembere.

JOBBAN KOPNAK. Nem kétséges, a digitális gépek erkölcsileg jobban kopnak, mint a filmesek. A kiterjedt marketing nyomán a divatgépek – a mobiltelefonokhoz hasonlóan – státuszszimbólummá lettek. A legújabb modellek már a megjelenésük előtt a vágy tárgyaivá válnak a kiszivárogtatott gyártói adatoknak, tesztképeknek, technikai paramétereknek köszönhetően. Akarjuk a kiszemelt példányt, gyűjtünk rá, megvesszük, de miután megszereztük, három hónap után már meg is jelent az újabb, még „okosabb” és sokszor már kedvezőbb árú darab a piacon.

De vajon a tényleges, fizikai elhasználódással mi a helyzet; kíváncsiak voltunk, milyenek a szervizek tapasztalatai. Ismeretes, hogy a digitális gépeket intenzívebben használják az emberek, ma sokan állandóan maguknál tartják kedvencüket.

A digitális technológia új munkamódszereket követelt meg a szervizekben. „Új mérőműszerekkel vizsgáljuk a gépek funkcióit, és főleg elektronikai-, illetve szoftverhibák után kutatunk” – mondja Tál János, a több évtizedes múltra visszatekintő Akácfa utcai szervizből alakult Fotoland Kft. tulajdonosa. Az üzlet néhány hónapja vette a Konica-Minolta fotóeszközök hivatalos garanciális szervize. Jelenleg havonta átlagosan 250-500 gépet vesznek be javításra. A garanciális javításra érkező gépek között már csak tíz százalék a filmesek aránya, ugyanakkor a fizetős, azaz a garancián túli gépek esetében ez az érték hetven százalék.

Az olcsó, belépő szintű digitális kompaktoknál a javítás leggyakrabban cserét jelent, mivel az egész készülék csupán pár elektronikai főelemből áll, ezek megjavítása pedig túlzottan idő- és munkaigényes volna, sokszor egyáltalán nem is lehetséges. Tál tapasztalatai szerint nem szívesen válunk meg gépünktől, legyen az akármilyen régi és elavult. Sokan a három-négy éves digitális gépeik javításához is ragaszkodnak, holott az alkatrész és a munkadíj ilyenkor már meghaladhatja a gép értékét is. Pedig Tál szerint magas munkadíjakról nem beszélhetünk: a szerviz öt éve változatlan árakon dolgozik.

LABORPIAC. Budapesten csak az idén 10-15 fotólabor szűnt meg, legnagyobb meglepetésünkre még a város szívében, az Astoriánál, az Oktogonon és a Westendben is hiába kerestük az ismerős nagy laborokat. „Rengetegen kényszerültek bezárni, jelentős részük azért, mert nem állt módjában digitális laborgépbe beruházni – meséli Szűcs Szabó Péter, a Blaha Lujza téri Emke Fotó Kodak Express tulajdonosa. – Szerencsénkre mi ezt meg tudtuk tenni, és jó döntésnek bizonyult.” A hobbifotósokra szakosodott üzletben tavaly ősszel még fele-fele arányban nagyítottak hagyományos filmről és digitális adathordozóról, mára ez az arány 30:70 százalékra módosult, természetesen a digitális állományok javára.


“Az elmúlt két évben az előhívott filmtekercsek száma nálunk csupán 10-20 százalékot csökkent, amit a sok bezárással magyarázok: aki továbbra is filmre fotózna, de megszokott laborja már lehúzta a rolót, kénytelen rátalálni a még állva maradottakra.” Ha az előhívás terén drasztikus visszaesést nem is tapasztalt az üzlet, a filmeladások náluk is rohamosan csökkenek, két év alatt harmadára esett vissza a forgalmuk. „Növekvő trend mutatkozik viszont a papírkép-készítés terén, árat azonban néhány évig még biztosan nem lehet emelni” – véli az üzlettulajdonos. (Míg két-három éve még drágább volt digitális adathordozóról képet hívni, mint negatívról, mára megfordultak az árarányok.)









Javítás vagy csere?
Nem szívesen válunk meg gépünktől, bármilyen régi.

„Összességében optimista vagyok, mert aki digitális gépet vásárol, aktívabban fotóz. Akár mindennap, minden héten fényképez, miközben régen nem vett hetente filmet. Más kérdés, hogy sokan közülük nem nagyíttatnak, hanem a számítógépen tárolják képeiket.” Persze ma már akár ki sem kell mozdulnia otthonról annak, aki papírképeket szeretne kezébe kapni. Az online feltöltési szolgáltatások már részben őket célozzák meg. A fotós feltölti képeit a labor weboldalán található felületen keresztül, és az üzletbe csak egyszer, a képek elkészültekor kell besétálnia. „Nálunk három hónapja működik ez a szolgáltatás, de hamarosan már a papírkép-készítési megrendelések 10 százaléka innen származik” – tudjuk meg az Emke fotóban.

Trendfeltáró körutunkat a profi igényeket is kiszolgáló Sajtólaborban zártuk. „Egy hozzánk hasonló nyugat-európai laborban állítólag az anyagok fele-fele arányban érkeznek filmen, illetve digitális adathordozón. Nálunk a 60-70 százalék CD-n fut be. Alig van már fotós, aki a nyaralási képeit filmen hozná” – ad ízelítőt a trendekből Radó Péter tulajdonos. De beszédes a többi statisztika is: néhány éve még napi 60-80 negatívot hívott a labor, mára ez 10-20 tekercsre csökkent; diahívás napi 80-100 is befutott egykor, ma jó, ha 40-50 érkezik. A labor tapasztalatai szerint viszont ismét divatja van a fekete-fehér filmnek.

A negatív trendeket némiképp ellensúlyozza, hogy míg korábban nagyméretű nyomatok készítésére – főként a magas ár miatt – szinte kizárólag profi fotósoktól, reklámstúdióktól érkezett megrendelés, ma már fotóamatőrök is egyre gyakrabban nagyíttatják méteresre jól sikerült felvételeiket. A laborok kínálatában ugyancsak új szolgáltatás, hogy a filmkidolgozás mellett vállalják a képek CD-re írását. A profi laborokban már lehetőség nyílik arra is, hogy ha valakinek filmjéről nyomdai minőségű digitális állományra van szüksége, képeit professzionális minőségben, óriási felbontásban és nagy színmélységben olvastassa be. Egy-egy ilyen szkennelt állomány sokak szerint jobb minőségű, mint ami a legjobb digitális fényképezőgépekkel ma elérhető.

Címkék: trend