Egy zarándokút, két sikerkönyv

A Libri november második heti, eladás alapján készült sikerlistáján az első és a hetedik helyezet könyv is a leghíresebb spanyol zarándokútról szól.














Kezdjük tehát az elején és a végén! A legtöbb könyvet Paulo Coelho művéből, A zarándoklatból vették meg az olvasók. Coelho 1986-ban indult a nagy útra. „Azokban a napokban spirituális érdeklődésem abból a meggyőződésből indult ki, miszerint léteznek titkok, rejtélyes utak, amelyeket néhányunk képes lehet megérteni és irányítani, annak ellenére, hogy mindez a legtöbb halandó számára nem sikerülhetne. Azt gondoltam, hogy ami elvezet az élet rejtélyeinek megismeréséhez, az csak komplikált, nehéz próbatétel lehet.”- írja a szerző. Az utazás valódi beavatássá vált, és Coelho minden addigi tudását megváltoztatta annak az egyszerű és természetes igazságnak a felismerése, miszerint „a Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik”.















Az eladási lista hetedik helyén, Tolvaly Ferenc El Camino – Az út című rendkívüli útikönyve áll, amelynek ugyanez a zarándokút a témája. Tolvaly pénzfitogtató főhőse egy súlyos balesetből felgyógyulva méri meg önmagát, képes lesz-e gyalogszerrel megjárni az utat és ott újra találkozni egy alig ismert lánnyal.

A Libri-lista második helyezetje Méhes György könyve, a Kolozsvári milliomosok. A regény alakjait a munka, a pénz, a karrier és a szerelem szenvedélye hajszolja izgalmas kalandokba, gyakran történetileg is hiteles események forgatagában. A fő színhely Kolozsvár, de a szereplők eljutnak osztrák, cseh, német, francia, olasz és török földre is. A régebbi évtizedekre emlékező olvasó olykor számára ismerős személyekkel, történetekkel találkozhat a könyv oldalain. A szerző mesélőkedve, színes, hajlékony nyelve, korrajzra is törekvő ábrázolásmódja a legjobb Méhes-regénnyé avatja ezt a könyvet.

A listáról nem hiányozhat Dan Brown, A da Vinci kód, és Coelho Az alkimista című bestsellere, amelyek már hónapok óta a legkeresettebb könyvek között vannak.















Érdekesebb a két új, listára került mű: Frank Schätzing Raj és Popper Péter Lelkek és göröngyök című könyve. Az előbbi egy fekete utópia a természet keresztes hadjáratáról az emberiség ellen, az utóbbi a népszerű pszichológus-író gyűjteményes kötete, amelynek talán az a tanulsága, hogy az élet nagy problémái nem megoldhatók, de elviselhetők.
Schätzing könyvében a halálos organizmusok titkai utáni kutakodás közben a tudósok elismerik, hogy az ember kevesebbet tud a saját bolygójáról, mint a világűrről. Popper könyvéből az derül ki, hogy az ember legkevesebbet önmagáról tudja.

Címkék: Magazin