Földalatti verseket támogat Bozóki

Bozóki András kulturális miniszter egy metrókocsiban a Stadionok állomásnál megnyitotta Versmetró kiállítást, amelynek keretében szerda estétől a budapesti metrószerelvényekben száz kortárs magyar vers olvasható két hónapon keresztül.

“A költészet ott lehet jelen leginkább, ahol a legkevésbé kap erre a költő vagy az olvasó hivatalos meghívót” – mondta Bozóki András a kiállítás fővédnöke. A tavaly két szervezet által indított – kortárs művészeteket népszerűsítő – kezdeményezéséről a miniszter megjegyezte: a Versmetró “harc az unalom és a fáradtság ellen”.

A Café Bábel folyóirat és a Média a Jövőért Alapítvány a BKV-val közös akciójával kapcsolatban a miniszter kiemelte: “a metrón kijelölt reklám helye nem lehet csak a reklámok helye, a reklám helye a vers helye is”, (…) “a legigazibb reklám a valóság”. Hozzátette: “a mindennapi rohanás talán néhány pillanatra a gondolkodás és a műélvezet helye lesz”.

A Versmetróakciónak ez a mostani a harmadik kiállítása, amelynek a szervezők a “titkos hely” mottót adták. Január 9-ig 100 magyar verssel – s azok fordításaival -, és több tucat fotóval találkozhatnak a budapesti metrók utasai.

Címkék: Magazin