Szatíra készül a Kulcsár-ügyről

Kulcsár and Haverok címmel Magyarországon dokumentum-vígjátékot mutatnak be november közepén a mozik. A film ihletője Michael Moore volt.

Az író-szerkesztő Obersovszky Péter és a producer-rendező György Péter (aki nem azonos az ismert esztétával) a brókerügyet dolgozta fel. Az Öljétek meg a tévémacit! című könyvéről is ismert újságíró, Obersovszky Péter elmondta: Michael Moore Kóla, puska, sültkrumpli című filmje volt az egyik ihletője a Kulcsár and Haveroknak. A másik pedig természetesen a brókerügyként elhíresült, a film alkotói szerint a klasszikus olasz maffiamodellt – “Vedd meg a politikust, a rendőrt, az igazságszolgáltatást, és szinte meg se tudsz bukni…” – leképező bűncselekmény-sorozat.

“Volt egyszer egy szegény, iskolázatlan fiú, aki legkisebb királyfi szeretett volna lenni. Azon töprengett, hogyan lehet lóvé és tudás nélkül gyors karriert és rengeteg pénzt csinálni. Hamarosan meglelte a legjobb megoldást és a kapuk sarkig tárultak előtte: mindenfelől dőlt a lé, belőle pedig egy-kettőre király lett. Volt is nagy vígasság és osztozkodás, mígnem egy rossz emlékű napon kiborult az aranybili és elöntötte az országot a sz.r” – így összegzik a Tényleg hülyének néznek minket? alcímű film alkotói az előzményeket.

Moore művének az a lényege, hogy ha mindenütt ott a fegyver, nem kell meglepődni, ha elsütik, az új magyar filmé pedig talán az, hogy ha mindent átsző a korrupció, előbb-utóbb kitör a botrány.

Az interjúkból összeálló, de játékfilm formájú mű az alkotók szándékai szerint társadalmi szatíra egy szomorú, mellbevágó jelenségről, a mohóság elképesztő lelepleződéséről.

“Mi történt? Egy mindössze nyolc osztályt végzett ember – bár nyilván nem ő az értelmi szerző – két év alatt zsebre tette a magyar felső tízezret. Miközben mindannyiunk pénze veszélyben volt. A legijesztőbb az egészben, hogy mindez politikai propagandaügy lett, és hiába vannak az orruk előtt a válaszok, a hivatalos szervek egy része egyszerűen nem végzi a dolgát. Mi a civil, normális, egészséges lelkületű ember szemével igyekszünk láttatni az eseményeket, és ehhez csak annyi kellett, hogy értelmes kérdéseket tegyünk fel” – fogalmazott Obersovszky Péter, aki szereplője is a filmnek, hiszen ő kérdez benne.

A Kulcsár and Haverokban a címszereplőt és az ügy mellékalakjait, a politikusokat, rendőröket, bankosokat és civileket szólaltatják meg, hogy – Obersovszky szavaival – “a valóságot, nem az igazságot” mutassák meg.

A Media Lumina filmjét, amelyet az SPI International forgalmaz, november 17-én mutatják be.

Címkék: Magazin