Népünnepélyt tartott a leendő kulturális főváros

Bozóki András szerint a kormánynak fontos, hogy ne csak a győztes Pécs, hanem minden, az Európa Kulturális Fővárosa 2010 pályázaton indult város, sőt, az egész ország nyertesnek érezhesse magát. A kulturális miniszter erről kedden beszélt Pécsett.

Nemcsak az a feladatunk, hogy Pécs pályázatát támogassunk. Azt szeretnénk, ha 2010 olyan kulturális év lenne, amelyet mindenki magáénak érez, amellyel egész Magyarország nyer – jelentette ki Bozóki András a városban rendezett népünnepélyen mondott beszédében.

A kultuszminiszter felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy bár a kormány partner a fejlesztések megvalósításában, a programok lebonyolításában, a címben rejlő lehetőségek kiaknázásához szükség van a települések, a szakmai szervezetek összefogására, befektetők, szponzorok bevonására is.

Toller László hangsúlyozta, Pécs bizonyítani fogja: képes bemutatni a város és Magyarország kulturális értékeit Európának. Ehhez azonban a következő években nélkülözhetetlen sok ember együttes, kitartó munkája.

A népünnepélyt abból az alkalomból rendezték, hogy Bozóki András múlt héten szerdán bejelentette: a kormány Pécset javasolja 2010-re Európa Kulturális Fővárosának. Ha Brüsszel a döntést elfogadja, a baranyai megyeszékhely a német Essen vagy Görlitz városával közösen kapja a címet.

A Dunántúl legnagyobb városának főterén tartott rendezvényen kedden délután magyar, cigány, horvát és német tánccsoportok léptek fel, bemutatkozott a Bóbita Bábszínház társulata, koncertet adott az Ércbányász Fúvószenekar, a Pannon Filharmonikusok, a Szélkiáltó együttes, és mások mellett a Kispál és a Borz is. A mulatságot este tűzijáték zárta.

Címkék: Magazin