A Moby és az Erasure is használja a magyar találmányt

Két innovációs díjat is besöpört, s egy újabb rangos megmérettetésen is a döntőbe került a Digimpro.

A magyar zenei találmányt a hazai sztárok – Ákos, a Korai Öröm és az Emil.Rulez! – után immár olyan külföldi zenei nagyságok használják, mint Moby, az Erasure és Roots Manuva.

A magyar találmány a Mobyval közös munkájáért nemzetközi Sputnik-díjat nyert júniusban. Szeptemberben a Popkomm berlini szakmai fórumon az Innovation in Music and Entertainment Awards (IMEA) döntőseként végzett, a CON4 szakkiállítás innovációs díját pedig Kölnben vehette át éppen a napokban.

A klasszikus gitárművészként ismertté vált Mester Sándor (MS3) egy súlyos betegségnek köszönheti találmányát. MS3-at ugyanis egy sajnálatos zenészbetegség akaratlanul a digitális média világába sodorta a gitáros karrierről. Éveken át nyűtte immár a számítógép billentyűit, amíg meg nem elégelte, hogy a zenei szerkesztőprogramok „korlátoltsága” miatt a zenei felvételek során rögzített különböző variációk nagy részének nincs helye a végső változatban – az évek során több hónap munkáját kellett a szemétbe dobnia.

Egy ilyen „őskonzervatív” programmal végigharcolt éjszaka után jött az ötlet, amelyet ma Digitális Improvizációként (DI) ismerünk. A találmány végtelen számú variációt képes tárolni, így remixlehetőségeket, új zeneszerzési megoldásokat kínál a zenészeknek, s ami legalább ennyire fontos előnye a fejlesztésnek: korlátlan, interaktív és improvizatív zenei élményt nyújt a hallgatóknak. Egy szóval: DI-formátumban a számokat nem lehet megunni, mert mi magunk alakíthatjuk, akár egy Rubik-kockát.

Az ötlet – nyilván kreatív és könnyű felhasználói lehetőségeinek köszönhetően – hamar elterjedt hazai zenészkörökben. MS3 az elsők között a Korai Öröm Sound & Vision c. lemezét remixelte DI-formátumban, majd hamarosan újabb lelkes alkotók, köztük az Emil.Rulez!, Ákos, Náksi vs. Brunner és a Ladánybene 27 jelentettek meg dalokat a Digitális Improvizáció technológiájával.

Két évvel ezelőtt a Digimpro a zene fővárosába, Londonba költözött, ahol a szoftvert átöltöztették, és a magyar tapasztalatok alapján továbbfejlesztették. Ma már amerikai, brit, dán, francia, svájci és svéd zenészek egész sora használja a világszabadalomként bejegyzett találmányt. Hogy csak egy pár nevet említsünk: idén januárban az Erasure, áprilisban Moby, júniusban pedig az idei Sziget Fesztivál egyik sztárja, Roots Manuva is megjelentette saját DI-szerkesztésű dalát.

Címkék: Magazin