Mindenekelőtt persze tisztázzuk le, hogy – bármit is mondjanak az okosok -a film nem fantasy: ez a sötét, fojtogató, modern díszletek között játszódó vámpíros történet leginkább a gótikus punk címkével ellátott fiókba kerülhetne, ha mindenképpen fiókba szeretnénk gyömöszölni. Nincsenek sárkányok, meg elfek (az idegesítő hobbitok meg pláne hiányoznak), nincsenek nagyszakállú varázslók és kardforgató kószák sem.
Van viszont egy sötét, lepukkant, vizeletszagú utcákkal, és posztindusztriál lakótelepekkel túlterhelt város, fojtogató atmoszféra, koszos hangulat (ld. még a Storyteller kiadó nagyobb lélegzetű darabját). És van az egyensúly felett őrködő két sereg: a sötétség katonái nappal vigyáznak a rendre, a Fény elit kommandója pedig naplemente után őrködik afelett, nehogy a rivális csapat megpróbálja befolyásolni az embereket a jó és rossz választása között. Amikor ugyanis az idők hajnalán a két sereg legutóbb összecsapott, a rengeteg áldozattal és hatalmas vérfürdővel járó villongást követő békekötés feltétele volt ez: sugalmazni lehet, de direkt befolyásolni nem. A dolgok látszólag ma is rendben mennek a fővárosban, a két oldal kommandói nagy kedvvel pakolnak oda a másik félnek, ha az áthágja a kialkudott szabályozást – csakhogy megjelenik valaki, aki a próféciák szerint örökre eldöntheti a háború menetét. A fiúra mindkét sereg rámozdul, de hogy végül melyikük jár sikerrel, az maradjon titok, mert csavaros a sztori, és nem akarnám lelőni a poént.
És hogy mindezt hogyan sikerült összehozni a népes alkotógárdának? Nos, az esztétikai mérleg, melyet kezünkben tartunk, határozottan pozitív irányban állapodott meg. Ha vannak is a történetnek zavaros pontjai, ha néhol úgy érezzük is, hogy túl sok minden van összezsúfolva a filmben, a magával ragadó hangulat, a pörgős akciók, a remek tempójú vágás egyértelműen kárpótol mindezekért. A fene se gondolta volna, hogy éppen az oroszok dobnak hatalmasat gótikus punk vonalon, de ha már így esett, akkor örüljünk neki.
– Salvador Limones –