Lobbiztak a tévék a Gyurcsány-házaspárnál?

A Manager Magazin összeállítást közölt, amelyben a kormányszóvivő által korábban cáfolt lobbizás részletein kívül a miniszterelnöknek és feleségének vezető kereskedelmi televíziósokkal fenntartott kapcsolatai is szóba kerültek – írja a Magyar Nemzet.

A kereskedelmi tévék vezetői nem akartak a törvényes határidő végéig, vagyis 2006. május elejéig várni arra, hogy koncessziós szerződéseiket meghosszabbítsa az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), ezért az elmúlt egy esztendőben folyamatosan lobbiztak a számukra kedvező döntés mielőbbi meghozataláért – derül ki a magazin Frekvenciaháború – Hogyan lobbizott a TV2 és az RTL Klub? című írásából. A cikk szerint míg az RTL Klub lobbizó csapata a „keménykedést”, addig a TV2 az őszinteséget választotta tárgyalási stratégiának. Egy piaci szereplő pedig azt állította, az RTL Klub a zsarolástól sem riadt vissza a vezető politikusokkal folytatott informális megbeszéléseken.

Az írásból az is kiderül, hogy a kormányfő feleségének, Dobrev Klárának az egyik legjobb gimnáziumi barátja és esküvői tanúja Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója volt, míg a TV2-ről ismert Bárdos András–Máté Krisztina házaspárral Gyurcsányék időnként együtt járnak nyaralni.

A Gyurcsány–Dobrev és Bárdos–Máté házaspár – időnként Kolosival kiegészülve – mind a mai napig rendszeresen találkozik egymással, és olykor nyaralni is együtt mennek. A lap úgy tudja, Kolosi csak Dobrevvel beszélt tavasszal a frekvenciáról, és akkor is csak érintőlegesen, Bárdosék pedig azért sem hozták szóba ezt a kérdést a miniszterelnökkel való informális vacsorákon, mert Kolosi – hiába régi barát – a rivális csatorna vezetője.

Emlékezetes, László Boglár kormányszóvivő korábban cáfolta, hogy a két kereskedelmi csatorna bármilyen módon lobbizott volna a kormánynál azért, hogy az befolyásolja az ORTT döntését.

Címkék: Magazin