Megkezdődött a VIII. Zsidó Nyári Fesztivál

Vasárnap nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Zsidó Nyári Fesztivál. A programsorozatot a Zsidó Könyvnapokkal egyidejűleg nyitották meg vasárnap Budapesten, és szeptember 4-ig tart.

A fesztivál a hagyományok megőrzése mellett, a múltból merítve a jelenhez és a jövőhöz kíván szólni – hangsúlyozta Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a politikai, társadalmi küzdelmek során a zsidó jelző különleges hívószó volt, jellegzetes asszociációkat ébresztett. A fesztivál ebből a helyzetből kívánt sajátos eszközeivel kilépni. Zoltai Gusztáv kiemelte, hogy ma a világ 102 országában élnek zsidók, akik több mint 800 nyelven beszélnek; ami közös bennük, az a hagyományok tisztelete, ápolása.

A fesztivál megnyitásán részt vett David Admon, Izrael Állam budapesti nagykövete is. A diplomata felidézte az Izrael déli részén vasárnap reggel történt terrortámadást, Budapestről kívánva jobbulást annak a két biztonsági embernek, aki élete kockáztatásával megállította a terroristát. Kiemelte azonban, hogy a fesztivál bizonyíték arra, hogy „az életnek tovább kell mennie”. Hozzátette: az esemény tovább erősíti a kapcsolatokat Magyarország és Izrael között.

A Zsidó Könyvnapokat Schiffer János főpolgármester-helyettes nyitotta meg. Mint elmondta, idén több mint húsz kiadó és könyvterjesztő jelent meg a standokon, és tizenkét kötetet kifejezetten az eseményre adtak közre. Hangsúlyozta, hogy a budapesti zsidóság ránk hagyott örökségében az irodalomnak van a legnagyobb súlya, és most a világ zsidó irodalma találkozik a magyar fővárosban.

Címkék: Magazin