Nos, rövid kutatás után az első felét sikerült megfejteni, a ye annyit tesz, “szeret, akar”, ebből máris adódik a másik fele, az biztosan “te”. Ezzel egy hajszállal közelebb jutottunk a lényeghez, ami viszont Mory Kantét illeti, nem ártana egy kicsit mélyebbre ásni.
A Yeke Yeke csupán egy szerencsés kitérőnek tűnik az énekes-zenész pályáján, muzsikája sokkal inkább autentikus, az ősi ritmusokat, az afrikai törzsi hagyományokat, a spirituális hangszerek bűvös hangzását olvasztja magába. Többgenerációs családi hagyományt folytatott azzal, hogy maga is “griottá” vált, ami nem csak zenészt, de egyben sámánféle spirituális vezetőt jelent. Olyan személyt, aki a zene segítségével kapcsolatot tart és őriz, történeteket mesél az eredendő dolgokról. Ha a jelenbe fordítjuk a kifejezést, ez az ember ma is az igazságról beszél, és kulturális hidat épít Afrika és a világ többi része között.
Miután a szülőföldjén minden lehetséges muzikális tudást magába szívott, Mory Kanté Párizsba költözött, hogy mindezt a világnak is bemutassa, és felhívja a figyelmet az afrikai kontinens jó részének szenvedésére. Csatlakozott Manu Dibango Tam Tams for Ethiopia koncertsorozatához, játszott többek között Khaleddel, s közben rögzített számos albumot, melyek közül nem egy komoly zenei elismerést kapott. Beutazta szinte az egész Földet, még a pápa előtt is fellépett, és a FAO (az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet – a szerk.) nagyköveteként tevékenykedik. A sors különös fintora, hogy 2000-ben újra csak a Yeke Yeke került rá a Beach sountrack-jére, miközben ő – ahogy legutóbbi lemeze is bizonyítja -, sokkal szívesebben tér vissza az ősi gyökerekhez. A Saboun már kizárólag autentikus afrikai hangzás hallható, melyben természetesen benne foglaltatik az a zenei út, amit Mory Kanté bejárt – s így a hagyomány, amit megtartani kíván, még élőbb, mint valaha.