A Sziget menthetetlenül tömegrendezvény lett. Ez elsősorban a közönség összetételén mérhető. Jellemzően a tízes éveiket tapossák és jobb szó híján átlagosak. Ha felszállok a 10-es buszra és szemügyre veszem a fiatalokat, akkor nagyjából ugyanilyen összetételt kapok, mint itt a Szigeten. A nagyszínpadnál ácsorogva az is szembetűnik, hogy a legtöbben a kereskedelmi rádiók és a zenetévék programjain cseperedtek. Koncerthangulat nem igazán van, jellemzően csak a jól ismert slágerek alatt indulnak be az emberek valamelyest.
A fő attrakció az Underworld volt, bár ezt azon kívül, hogy ismertségükből és a főműsoridős kezdésből kikövetkeztette az ember, más nem árulta el. A színpadi látvány gyakorlatilag nulla, a zenekartagok a színpad közepén kavartak valamit és körülöttük ugrált valaki. Élőelem nem volt a műsorban, egy meglehetősen egysíkú és koncepciótlan dj-szettet hallottunk az Underworld számaiból válogatva. A közönség nagy része meglehetősen unottan figyelte a történéseket egészen addig a pontig, amikor végre egyetlen, a nagyközönség számára ismert számuk, a Born Sleepy megszólalt. A 90-es évek egyik legnagyobb, unalomig játszott klubslágerének (amely a Trainspotting betétdala volt) hatására a közönség eszeveszett ugrálásba kezdett. Annak érdekében, hogy a hirtelen jött aktivitás fennmaradjon, a Born Sleepy jellegzetes zongorabetétje később újra és újra visszatért.