Tudomány

Lefokozhatják a magyar csúcsföldrengést

Az eddigi legpusztítóbb magyarországi földrengés Komáromot sújtotta 1763-ban, magnitúdóját 6,3-asra becsülték. Egy kutatás most új helyen, az eddig gondolttól 25 kilométerre, és a városhoz közelebb határozta meg az epicentrumát. Amiből az is következik, hogy nem volt ennyire erős.

Hazánk elég messze fekszik az aktív európai vulkánoktól ahhoz, hogy, hacsak nem produkálnak váratlanul extrém kitörést, közvetlen károkozástól nem kell tartanunk – a közvetett hatások pedig nyilván még „átlagos” működés esetén is kontinenseket érinthetnek. Földrengések tekintetében viszont már rosszabb a helyzet, a mai Magyarország területén is bármikor előfordulhatnak olyan intenzitású rengések, mint tavaly decemberben és idén januárban a horvátországi Petrinya térségében.

Tragédia Komáromban

Ezek kipattanásának idejét ma még nem tudjuk előre jelezni még tudósaink megfeszített munkája ellenére sem – egy izgalmas, de még gyerekcipőben járó projektről mi is beszámoltunk a Földrengésekre figyelmeztet a légkör című cikkünkben –, és nem tudni, mikor leszünk képesek idáig eljutni. Jelenleg a laikusként is jól értelmezhető, végletekig lecsupaszított ökölszabály a mérvadó:

ahol és amilyen erővel már kipattant földrengés a múltban, ott és olyan erejű bármikor előfordulhat.

A tudomány persze ezt jócskán meghaladja, de erről majd később. Magyarország mai területén a legnagyobb és legpusztítóbb földmozgás Komáromot sújtotta, eddigi ismereteink szerint egy Richter-skála szerinti 6,3-as rengéssel 1763 júniusában. A halálos áldozatok számát hivatalosan 63-ra, a sebesültekét 120 főre becsülték, a város épületeinek túlnyomó többsége megsérült, egyharmaduk elpusztult, csupán egytizedükben nem keletkezett kár.

Az utóbbi kétszáz év emlékezetesebb hazai rengéseinek többsége, például az 1985-ös berhidai vagy a 2011-es oroszlányi is egy, Komáromot a Balaton keleti végével összekötő, körülbelül 50 kilométer széles sávban következett be.

Történelem és földtan

Ebből kiindulva tehát, ha valaki azt kérdi, hol és legfeljebb mekkora földrengésre számíthatunk itthon, akkor a válasz: a Balaton keleti medencéjétől a Győr–Komárom vonalig húzódó területen, és akár 6,3-as erősségűre.

Az ELKH Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium és az ELTE TTK geofizikusai azonban leporolták a korabeli forrásokat, és a történelmi leírásokat modern geofizikai ismeretekkel ötvözve árnyalták e kijelentést. Kimutatták, hogy a rengés epicentruma mintegy 25 kilométerrel odébb van attól a ponttól, ahol eddig feltételezték. Ebből pedig – megelőlegezve a folytatódó kutatásokat – az is következik, hogy a legnagyobb hazai földrengés magnitúdója alacsonyabb lehetett az eddig elfogadottnál.

Az eredményeiket közlő tanulmány a napokban jelent meg a Seismological Research Letters című szakfolyóiratban, mi pedig Timár Gábor professzorral, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatóhelyettesével, a Geofizikai és Űrtudományi Tanszék vezetőjével, a tanulmány egyik szerzőjével beszélgettünk.

Wikipedia Karl Fried festménye az 1763-as nagy komáromi földrengésről

Zsugorodik az ország, tele van repedésekkel

Fenti „ökölszabályunk” élét tompítva kezdjük azzal, hogy ha a rengések pontos idejét nem is, de helyüket, vagyis a potenciálisan veszélyeztetett területeket nagy magabiztossággal meg tudjuk adni. Egyrészt múltbeli feljegyzések, másrészt műszerek által rögzített adatok alapján. Előbbi az eddigiek után egyértelmű, utóbbi pedig azt jelenti, hogy ma már jól ismerjük a földtani folyamatokat, folyamatosan figyeljük az ismert, és kutatjuk az újonnan létrejövő törésvonalakat.

A Kárpát-medence állandó nyomás alatt áll, kelet-nyugati irányban zsugorodik, erről a geológiai Trianonnak is nevezett jelenségről írtunk részletesen a Folyamatosan csökken Magyarország területe című cikkünkben. Tudjuk azt is, hogy a gigászi erő forrása az Európára torlódó afrikai kőzetlemez, és ismertek azok a hazánk alatt húzódó repedések is, amelyek mentén a rengések kipattanhatnak.

Az Afrikai-lemez nyomása miatti feszültség folyamatos, az emiatt bekövetkező elmozdulás térképezhető, különböző geodéziai eszközökkel nyomon is követhető. Mára már azt is tudjuk nagy vonalakban, hogy hol húzódnak azok a törésvonalak, amelyek mentén az elmozdulások nagy része földrengések idején bekövetkezik, a jövőbeli rengések helyének és erősségének valószínűségét így nemcsak a múlt földmozgásai adják, hanem geológiai ismereteink is árnyalják azokat. De térjünk vissza témánkhoz Komáromba, Mária Terézia uralkodásának idejére, 1763-ba.

A rombolás mértéke

A város szinte teljes pusztulása okán a modern kutatások mindig is a környéken keresték az epicentrumot, ám a kör szűkítése korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Az erős rengést több százezer négyzetkilométeren, Lipcsétől Belgrádig érezték, a komolyabb pusztítás pedig megyényi területre terjedt ki hasonlóan ahhoz, ahogy a hasonló intenzitású petrinyai rengés tavaly Budapesten is riadalmat okozott. A földrengés helyének korábbi becslése nagyjából harminc korabeli leíráson alapult.

Ezek megadták, hol sérült meg például a templomtorony, vagy hol okozott olyan pánikot a rengés, hogy a szerzetesek kiszaladtak a reggeli miséről. Ezek a dokumentumok egy körülbelül 150 kilométer sugarú körből származtak

– mondja a 24.hu-nak Timár Gábor.

A károkozás szintjéből a földrengés intenzitására lehet közvetíteni, ami a Richter-skála értékeinél kevésbé egzakt mérőszám. Az intenzitás a rombolás mértékét adja meg egy 12 fokozatú skálán, ahol ez 1-est az ember meg sem érzi, a 12-es pedig a totális pusztulás. Az 1763-as rengés intenzitása Győrött 7-es, Komáromban kicsit 8-as értékű fölé becsülhető a korabeli leírások szerint.

Mindent összevetve pedig korábban konszenzus volt abban, hogy a rengés epicentruma a Vágtól keletre lehetett, Komáromtól mintegy 15 kilométerre kelet-északkeleti irányban lehetett. Ehhez pedig becsülhető a  6,3–6,4-es (de mindenképp 6 feletti) magnitúdó.

Kutakból feltörő iszapos víz, károk a falusi házakban

Az eddigi vizsgálatok a földrengésnek elsősorban a városokban okozott hatásán, a rombolás mértékén és a térbeli eloszlásán alapultak: olyan, epicentrumhoz közeli város, ahol ez tényleg megbízhatóan ismert, csak a már említett Komárom és Győr (kisebb mértékben Érsekújvár) volt. A mostani vizsgálat ehhez képest új adatokat is bevont az elemzésbe, ráadásul olyanokat, amelyek épp a kérdéses területről származnak.

Varga Péter, Győri Erzsébet és Timár Gábor – amellett, hogy újabb forráskritikának vetették alá dokumentumokat – térképre vitték a helybeliek által a földrengés után jelentett utórengések észlelési helyeit éppúgy, mint a kutakból feltörő iszapos víz jelenségének leírásait. Ez utóbbiak közül a legérdekesebb a komáromi vár udvarán következett be, órákra pár deciméteres elöntést okozva az erődítményben.

Egy másik térképen a Helytartótanács által elvégzett, a falvakban bekövetkezett kárfelmérés eredményeit mutatják be. Ezek a helyben felmért új adatok azt rajzolják ki, hogy a rengés epicentruma, vagyis a kipattanás helye feletti felszíni pont, amelyet a hullámok legjobban megráztak, valójában Komáromtól északnyugatra, Megyercs község térségében keresendő, a korábban elképzelt helytől mintegy 25 kilométerre nyugatra.

Ez három kilométerrel közelebb is van a városhoz, mint eddig gondoltuk.

Az igazán jelentős következményeket pedig a folytatás hozza majd, amiről Timár Gábor egyelőre nem árult el részleteket. Csupán annyit, hogy így minden bizonnyal a földrengés magnitúdója is kisebb volt a korábban feltételezett 6,3-nál, valószínűleg „csak” 6-os, vagy esetleg még annyi sem. Hazánk földrengésveszély szempontjából legkockázatosabb része továbbra is az Észak- és Közép-Dunántúl marad, de a veszély Komárom környékén talán kicsivel kisebb, mint eddig hittük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.