Tudomány

Halott gyerekekhez köti a szakmája, mégsem adná semmiért

Néhány évtizede, ha egy gyereket megkérdeztek, mi szeretne lenni, az influenszer helyett, a focista vagy doktornéni mellett mindig ott volt azért a régész, aki egzotikus tájakon jár, és Indiana Jones-szerűen a múlt újabb és újabb darabkáit rakja helyre kalandos expedíciói során. Bár a régészek és antropológusok munkája korántsem olyan, mint a filmekben, azért izgalom akad bőven – erről mesélt nekünk László Orsolya muzeológus, antropológus, paleopatológus.

László Orsolyával a Múmiák a középpontban konferencián futottam össze először, ahol a gyerekcsontokból kinyerhető információkról és az egyiptomi ásatásokról mesélt. Az antropológus szinte minden évben a Közel-Keletre utazik, hogy Théba városától nem messze, egy temetkezési helyszínen csontokat elemezzen, és megvizsgálja, vajon hogyan élhettek a korabeliek, főként a gyerekek, és mit árulnak el róluk a földi maradványaik.

Itthon nem annyira ismert a paleopatológia, de ön ezt tanulta a biológia mellett, méghozzá külföldön.

Kifejezetten itthon paleopatológia oktatás nincs, amikor én voltam egyetemista még kevesebb lehetőség volt ezen irányba szakosodni. Most már a biológia-biológus oktatásban vannak paleopatológiával foglalkozó tárgyak, de olyan intenzív mesterképzés nincs Magyarországon, mint amit elvégeztem Durhamban, Nagy-Britanniában. Egyébként már nagyon korán megmutatkozott a vonzódásom a betegségekkel foglalkozó tudományokhoz. Gyerekként orvos akartam lenni, majd később nővér, de nem vettek fel az egészségügyi főiskolára. A gimnázium utáni egy évet így egy egészségügyi szakiskolában töltöttem, de ott úgy döntöttem, hogy megpróbálom a debreceni egyetemen a biológus-ökológus szakot. Az embertan felé pedig az vitt, hogy a felvételin az emberi evolúció tételt húztam, akárcsak egy évvel korábban, és maga a felvételi is az embertani tanszéken volt. Ezután már az első félévtől erre vettem az irányt, az érdekelt, hogy mit láthatunk az emberi csontokon, milyen betegségekről árulkodnak.

Amikor itthon még tanult, már ásatásokra járt ki, azóta pedig volt külföldön, például Egyiptomban is. Mi a különbség egy itthoni és egy külföldi ásatás között?

Itthon először Keszthely mellett, Tátika várának ásatásán dolgoztam még egyetemistaként, onnantól fogva minden nyáron elmentem hasonló feltárásokra. Évekig magyar ásatásokon vettem részt, az egyetemi tanulmányaim után többek között lehetőségem volt egy temetőásatást is koordinálni, vagyis nemcsak technikusként, de antropológusként is részt vettem a dokumentálási folyamatokban. Ez nagyon ritkán adatik meg egy antropológus számára, mivel a rengeteg feldolgozandó anyagmennyiség miatt erre egyszerűen nincs időnk. Ebből a szempontból nagyon jó volt, hogy nem tudtam rögtön a saját szakmámban elhelyezkedni, mert így jelentős terepi tapasztalatom lett.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Egy ásatási technikus mit csinál pontosan?

Lényegében dokumentál, néhol segíthet a bontásban is. Egyébként ez az egyik legnagyobb különbség a hazai és külföldi ásatások között: itthon főként a régészek és a technikusok végzik a dokumentálást és bontómunkások a feltárást. A régészeti jelenségeket rajzoljuk, fotózzuk, leírjuk, illetve a leleteket elcsomagoljuk. Írországban például, ahol szintén dolgoztam, nincsenek ásatási segédmunkások, csak régészek és régésztechnikusok és minden munkafázist ők végeznek el. Egyiptomban, ahol 2011 óta veszek részt egy magyar ásatáson, már kizárólag az emberi maradványok feldolgozásával foglalkozom. Ott leginkább az extrém körülmények jelentik a kihívást.

A munkája során gyerekmúmiákat és gyerekcsontokat is tanulmányoz.

A gyerekekkel foglalkozó régészeti és embertani kutatások múltja nemzetközi szinten is csak nagyjából húsz évre tekint vissza. Elsőként a nők szerepét kezdték el vizsgálni történeti viszonylatban, ebből indult ki a gyerekek helyzetének kutatása is. Régen leginkább a felnőtt társadalommal foglalkoztak, de ez nemcsak azért volt így, mert izgalmasabbnak találták, hanem azért is, mert a csecsemőkorú gyermekek csontmaradványai nagyon alacsony arányban kerülnek elő, szinte hiányoznak a feltárt temetők népességeiből.

Hiányoznak? Ez miért lehet így?

Valószínűleg ezek a sírok a felszínhez nagyon közel lehettek, így a későbbi területhasználat egyszerűen megsemmisítette őket, de nem kizárt az sem, hogy máshol temették el őket. Ez egy nyitott kérdés, de ennek ellenére is látszik, hogy a történeti korokban nagyon magas volt a gyermekhalandóság. Van olyan temető, ahol a gyermekek aránya eléri a negyven százalékot. A paleopatológia először inkább a felnőtt egyének csontjaiból kiolvasható jelenségekre összpontosított, például egy sérülés jobban szembetűnik a robusztusabb, nagyobb maradványokon.

Mindenhol, ahol dolgozott, ugyanígy gyerekmaradványokat kutatott?

Angliában és Írországban ásatási technikus voltam, Egyiptomban pedig antropológusként dolgozom. A gyerekeket érintő kutatási témák, problémák mindenhol felmerülnek, mert érdekelnek, de egy temetőfeldolgozásnál minden egyes egyént megvizsgálok, hiszen valamihez mindig viszonyítanunk kell, mivel a gyerekek is egy adott közösség, részei. Egyébként elég fontos részét is képezik, hiszen köréjük épül a család, ami szociológiai értelemben a társadalom legkisebb egysége.

Ha egy történeti korú népességet vizsgálunk biológiai megközelítésben, fontos szempont, hogy az utódok hányad része élhette meg a felnőttkort, hiszen a társadalmi és környezeti feltételek ezt minden korban más módon és mértékben befolyásolták. Lényegében ez a mércéje annak is, mennyire életképes és működőképes egy társadalom, ami egyben egy biológiai populáció is. Ez történelmi szempontból is fontos kérdés. Ha egy antropológus valamilyen eredményre jut, annak össze kell forrnia a régészettel, a történelemmel, a szociológiával.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ha most ásatásra megy, akkor az mindenképp Egyiptom lesz?

Itthon is ki szoktak küldeni ásatásokra, ha feltétlenül szükség van antropológusra. Nemrég egy temetőásatáson antropológus szakértőként voltam jelen. Van rengeteg olyan patológiás eset, amit jobb helyben látni, amikor még megfigyelhető a test eredeti helyzete, ez plusz információt adhat. Az embertani eredmények csak a régészeti adatokkal együtt értelmezhetőek.

Egyiptomban voltam idén, a jövő év viszont bizonytalan, de nem tervezem az ottani kutatásaimat abbahagyni. Megvalósulása függ az ösztöndíj lehetőségektől is, illetve, hogy mennyire tudok munkahelyemről hosszabb időre hiányozni. Most már 2011 óta járok Egyiptomba, az ásatás pedig sokkal lassabban halad, mint ahogy én kellek hozzá, hiszen a feldolgozás gyorsabb munka, az utóbbi években elég nagy anyagot néztem át.

Milyen Egyiptomban most a közhangulat tudományos szempontból?

Nehéz megfogalmazni. A feltárások folyamatosak, mi ugyan csak február és március között szoktunk kint lenni, de minden országnak más időszakban van az ásatási szezonja. Vannak olyan országok, amelyeknek stabil kutatóbázisuk van kinn, Magyarországnak viszont nincs.

Ilyenkor magyar projektekhez megy ki, vagy nemzetközi ásatásra?

Magyar projektre, lényegében az NKFIH (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – a szerk.) által finanszírozott ásatáson veszek részt, amit jelenleg dr. Bács Tamás vezet. Én, dr. Fábián Zoltán Imre ásatásán dolgozom a TT184-es sír körzetében, ahol minden évben egy kicsit tovább haladunk a környéken. A tudományos lehetőségek Egyiptomban elég korlátozottak, mivel mindennek az országban kell történnie, az egyiptomiak nem engednek ki mintát külföldre.

Hallottam geológusoktól, hogy földmintát is úgy tudtak csak kivinni Egyiptomból, hogy egy helyi kolléga is utazott velük, és az ő költségeit is finanszírozniuk kellett.

Ennyire komolyan gondolják, hogy még talajmintát sem engednek ki?

Igen, az emberi maradványokat pedig végképp nem. Olyan törekvés is van, hogy az egykor elvitt műkincseket is visszaszerezzék, például Nefertiti mellszobrát is visszakérte Egyiptom. Az ásatásokon is mindig van egy felügyelő, ő ellenőrzi és segíti a munkákat. Személyfüggő, hogy például mennyire enged az ásatásra látogatót. Az embertani feldolgozás külön engedélyhez egyelőre nem kötött, ha a csapat tagja vagyok, viszont csak olyan vizsgálatokat tudok elvégezni, amiket helyben meg lehet oldani.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Tehát ha ön hazajön, akkor már csak a jegyzetekkel, a dokumentációddal tud dolgozni?

Így van, fotóval és írásos dokumentációval. Sokszor még azt is nagyon nehéz a helyszínen ellenőrizni, hogy egy kép például jól sikerült-e, ha nincs lehetőségem jó teljesítményű gépet kivinni. Ez a hátulütője annak, hogy minden felszerelést is magunknak kell biztosítani.

Hogy kell elképzelni egy ilyen ásatást a gyakorlatban? Hogy néz ki egy átlagos napja ilyenkor?

Lényegében hasonló, mint egy magyar ásatáson. Reggel beülünk egy helyi kisbuszba, ami öt perc alatt elvisz minket az ásatásra. Itt megvárjuk az inspektort, ő nyitja ki a sírt, ami le van zárva lakattal. A sírban van a felszerelésünk és a leletanyag is. Ehhez nekünk az inspektor jelenléte nélkül nincs hozzáférésünk. Egyébként egy szezon is így nyílik meg: kijön egy bizottság, és hivatalosan átadják a sírt.

Annak ellenére, hogy minden évben mi ásunk itt, ennek meg kell történnie. Az ásatás végén pedig adott évben előkerült leleteket átnézi a bizottság, és ami értékes, azt a szezon végén elzárja egy külső raktárba.

Miután az inspektor megnyitja a sírt, megjelennek a munkások, az ásatásvezető egyiptológus ellenőrzi, ki van közülük jelen, majd folytatják a feltárást.Az én munkám abból áll, hogy megtervezem, hogy melyik anyagot szeretném aznap átnézni, és elkezdem összeválogatni. Elég bolygatott leletanyagról van szó, mivel a fosztogatók az évezredek alatt teljesen feldúlták és összekavarták a sírok leletanyagát. Ezért nagyon ritkán találunk teljes csontvázat, de a múmiák is nagyon roncsolt állapotban kerülnek elő. Az adott területi egységből származó csontokat anatómiai elemek szerint szétválogatom és megpróbálom megbecsülni hány emberhez tartozhatott. Változó, hogy ez a munkafázis meddig tart, hiszen vannak olyan egyedi patológiai esetek, ahol egyértelmű, hogy mi tartozik össze, de legtöbbször nem így van.

Ez a munka rengeteg türelmet és figyelmet igényel, majd itthon ebből a kaotikusnak tűnő halmazból rakjuk össze az adott lelőhely történetét és ha szerencsénk van, egy-egy ember élettörténetét is megismerhetjük.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik