Tudomány

Másodszor készült videó a mélytengeri óriásról

Másodszor sikerült videót készíteni egy élő óriáskalmárról természetes környezetében – számol be a Live Science. A felvétel június 18-án született a Mexikói-öbölben, Louisiana partjaitól mintegy 240 kilométerre. Az állatot egy csalimedúzával sikerült a kamerához vonzani.

A fajt többnyire partra sodródott, illetve halászhálókban talált tetemek alapján ismerik. Mivel az élőlények rendkívül érzékenyek a nyomás és a hőmérséklet változására, a felszínre hozás közben elpusztulnak.

Nathan Robinson, a Cape Eleuthera Intézet munkatársa és a csapat tagja szerint a hatalmas állatok rengeteg ember fantáziáját mozgatják meg, a kutatók azonban sem viselkedésüket, sem elterjedésüket nem ismerik igazán. A fajt először 2012-ben videózták le a japán vizekben, akkor ugyanazt a speciális robot-tengeralattjárót, illetve csalit használták a kutatók, mint most.

A közelmúltban megörökített példány 3-3,7 méter hosszú lehetett, a szakértők úgy vélik, hogy egy fiatal egyeddel találkoztak.

A kivételes felvétel majdnem megsemmisült, mivel a kutatóhajó egy komoly viharba keveredett. A villámlás az egyik antennát, illetve egy fedélzeti számítógépet is tönkretett, szerencsére a videót tároló számítógép érintetlen maradt.

Bár az új videó rövid, így is sokat elárul az állatról. A kalmárt az Appomattox mélytengeri olajfúrótorony közelében figyelték meg, ami arra utal, hogy az állat élőhelye szennyezett. Ahhoz, hogy meg tudják védeni a fajt, rengeteg kutatásra lesz még szükség.

Kiemelt fotó: NOAA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik