Tudomány

Rábólintott a WHO a tradicionális kínai orvoslásra

A kínai orvoslás több mint kétezer éves, még ma is több száz országban használják a gyógynövényekre, különböző állati testrészek feldolgozására és tűk strategikus bökdösésére alapuló, tradicionális kínai medicinát (traditional chinese medicine, TCM). Ezzel nem is lenne gond, bár tudományosan eddig nem sikerült minden módszer hatékonyságát bebizonyítani, a természetgyógyászat berkein belül eddig is elfértek ezek a gyakorlatok. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azonban most úgy döntött, hogy beleveszi a betegségek nemzetközi osztályozását tartalmazó jelentésének (ICD) 11. kiadásába, mint lehetséges gyógyítási formát.

Fotó: iStock

A lépés nagyon komoly visszatetszést váltott ki a tudományos közösség jó részéből, a Scientific American egyenesen felháborodott publicisztikát hozott nyilvánosságra a témával kapcsolatban. A probléma szerintük alapvetően az, hogy a TCM hatásossága nem bizonyított tudományosan, ezért a bizonyítékokon alapuló orvoslásra mér súlyos csapást az, hogy a WHO a többi, bizonyított eljárás mellé helyezi a kínai orvoslást. A természetvédő aktivisták szerint pedig azért is nagyon rossz ötlet a dolog, mert fellendítheti a védett állatok kereskedelmét, már csak azért is, mert sok kínai orvossághoz ezek egyes testrészeit használják fel. Az elmúlt húsz évben például több mint ötezer leopárdot öltek le azért, hogy a testrészeiket eladhassák belőlük készülő tablettákhoz és borhoz.

A CNN a WHO-t idézi, amikor kifejti, hogy a világszervezet leginkább ellenőrizni szeretné az egyébként is terjedő TCM-et, és szabályozás alá vetni azt, ahogyan a többi, bizonyított eljárással is teszi. Jelenleg, mivel nem tartozik a hagyományos gyógyászat alá, nem kell a nemzetközi normák alá vetni.

Férfi a kínai orvoslásban használt csótányaival – fotó: Stringer / Imaginechina

A CNN arra is kitér, hogy a kínai vezetés már évek óta próbálta elérni ezt a lépést, mivel

a TCM egy 130 milliárd dolláros nemzetközi üzlet.

A hagyományos kínai orvoslás nagyon kevés hányadáról bizonyították már be, hogy valóban hatásos, viszont nagyon nagy részéről tudjuk, hogy hatástalan, vagy kifejezetten káros. Csak nagyon kevés növényi összetevőről sikerült a nyugati gyógyszereknek megfelelő eljárásokkal bebizonyítani, hogy valóban előnyösek lehetnek egyes betegségekre.

A WHO szerint a határozat nem a TCM hatékonyságának elismerése, sokkal inkább egy szabályozás előkészítése, de sok tudós attól fél, hogy a keleti medicina hívei ezt egy megerősítésnek fogják venni, és azok is fordulnak majd ilyen gyógymódok felé, akik eddig nem tették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik