Tudomány bbc history

Nem Eichmann volt a főbűnös?

Edmund Veesenmayer Hitler teljhatalmú megbízottja volt Magyarország német megszállása után, mégis hajlamosak vagyunk a sokkal alacsonyabb rangú Eichmann számlájára írni a magyar zsidóság jelentős részének – a magyar hatóságok tevékeny részvétele mellett végrehajtott – deportálását és elpusztítását. Pritz Pál bizonyítja, hogy Veesenmayernek volt kulcsszerepe a megszállás előkészítésében és a „végső megoldás” végrehajtatásában.

Az 1902-ben született és 75 éves korában, tisztes polgári körülmények között meghalt Edmund Veesenmayer egy szerény tanító fia volt, saját bevallása szerint ifjúkorában sokat kellett nélkülöznie, ám fokozatosan egyre feljebb küzdötte magát.

1928-ban szerzett közgazdasági doktorátust, négy évig egyetemi oktatóként dolgozott, majd 1932-ben belépett a nemzetiszocialista pártba: a 873 780. számú tagkönyv birtokosa lett. Kezdettől a gazdasági és külügyi kapcsolatokkal foglalkozott, s Hitler 1933-as hatalomra kerülését követően egyre komolyabb megbízásokat vállalt.

Hivatásos bomlasztó volt: bárhová küldték, utolsó leheletéig képviselte a német érdekeket, s mindent elkövetett, hogy a célországnak a nácikkal szimpatizáló pártjai, mozgalmai a törvényes hatalommal szemben megerősödjenek.

  • Az 1930-as években ott legyeskedett Ausztriában a helyi nácik körül.
  • Előkészítette Csehország német megszállását.
  • Előkészítette a Tiso-féle szlovák bábállam kikiáltását.
  • Ott volt Gdańskban 1939 augusztusában, amelyet Hitler Németországhoz akart csatolni.
  • Évekig dolgozott azon, hogy a semlegességet vállaló Írországot belerángassa a háborúba Anglia ellen.
  • Horvátországban ott bábáskodott az usztasa bábállam létrehozásánál Jugoszlávia megtámadása idején, a németek zágrábi bevonulása előtt alig néhány órával.
  • Miután a szerb és horvát zsidóság legyilkolásából sem maradt ki, s számos fontos külügyi megbízatást teljesített Közép-Európában és a Balkánon, 1943-ban Magyarországra küldték.

1943. december 10-én kelt részletes jelentésében, amely lényegében az 1944. márciusi megszállás forgatókönyve lett, beszámolt az aktuális politikai fejleményekről, felvázolta a szerinte szükséges intézkedéseket, és mintegy mellékesen igencsak lesújtó képet festett a magyarokról.

A „faltörő kos”

Pritz Pál, az MTA doktora, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének magántanára a BBC History márciusi számában részletesen elemzi Veesenmayer jelentését.

Edmund Veesenmayer Fotó: Bunderarchiv

Pontról pontja bemutatja, miként képviselte a Ribbentrop vezette német külügyminisztérium törekvéseit „faltörő kosként” Veesenmayer, hírhedt jelentésében miért tett lekicsinylő kijelentéseket a magyarokról, és milyen következményei lettek az ott felvázolt cselekvési programnak.

Leírja azt is, mit is értett Veesenmayer a következő mondat alatt a Magyarországhoz visszacsatolt területek kapcsán:

„Három ízben növekedett területe jelentős mértékben a birodalom révén, három ízben növekedett saját közreműködése és harca nélkül, és így hatalmi és területi gyarapodását saját alkalmatlanságával a Danaidák ajándékává változtatta.”

Kiigazítja Veesenmayert: nem három, hanem négy ízben növekedtek a magyar területek, s ezekben valóban döntő szerepe volt a Harmadik Birodalomnak. Ám a történész szerint nem elsősorban az alkalmatlanság, inkább az erőtlenség az oka annak, hogy a területnyereség „ajándéka” a görög mitológiában szereplőhöz hasonlóan „elátkozott ajándékká” vált.

Magyarország képtelen volt saját erőből visszaszerezni a trianoni döntéssel elszakított területeket, s ezzel végleg a németekhez kötötte az ország szekerét, követve őket a háborús bukásba.

„Elátkozott ajándék” lett a gyarapodás olyan értelemben is, hogy a magyarok a végsőkig való kitartás helyett ki akarnak válni a háborúból, s ezzel – Veesenmayer logikájával – hátba döfik a németeket, akiknek az ajándékot köszönhetik, ezért hát – sugallja – megszállással kell őket büntetni.

Pritz Pál azt is egyértelművé teszi: az 1944. március 19-én valóban bekövetkező megszállás mellett az 1947-es párizsi békeszerződés volt hatalmas csapás az ország számára, mely tartósította a trianoninál is szűkebbre szabott határokat és a szovjet érdekszférába való betagozódást.

Ágyban, párnák közt..

Edmund Veesenmayer német követként és Hitler teljhatalmú megbízottjaként tért vissza 1944 márciusában Magyarországra. Ahogy a Hitler által aláírt kinevezési okmányában is áll, a Wehrmachton kívül, amely felett nem volt hatalma, lényegében ő volt az ország ura és parancsolója.

Horthyval, aki éppen az ő javaslatára maradhatott a helyén a megszállás után, és az általa kinevezett „nemzeti kormánnyal” szemben ő állt ténylegesen az ország élén. Az is a teljhatalmú megbízott elképzelései szerint alakult, ami a magyar zsidósággal történt: Pritz Pál szerint Veesenmayer kardoskodott amellett, hogy a „szabotázsközpont” felszámolása érdekében kell „azonnal kézbe venni a zsidókérdést”.

Nem véletlenül táviratozta később elégedetten nevezetes, 1944. július 11-i táviratában:

„Zsidók koncentrálása és elszállítása az V. zónában, a Budapest-külvárosi akciót is beleértve, terv szerint július 9-én 55 741 zsidóval lezárult. I–V. és külvárosi akció összeredménye immár 437 402.”

Mindennek ellenére Veesenmayer igen enyhén megúszta a számonkérést. Főként, ha az alá beosztott Eichmann sorsához mérjük, aki ugyan évtizedekig sikerrel bujkált, ám végül a Moszad ügynökei Argentínából elrabolták, Jeruzsálemben bíróság elé állították és 1962-ben kivégezték.

Veesenmayer azonban azzal védekezett a háborús főbűnösök nürnbergi perében, ő mindössze német követ volt, és nem volt köze a magyar zsidóság deportálásához és meggyilkolásához. Bár a bíróság bűnösnek ítélte, mindössze 20 évre ítélték, amelyet később megfeleztek, ám 1951 decemberében már szabadlábra is helyezték. Évekig egy német cég kereskedelmi ügyeit intézte külföldön, majd 1977-es haláláig darmstadti otthona kényelmét élvezte. A magyar történész írásából azonban kiderül valódi szerepe, aktív részvétele és legfőképpen bűnösségének mértéke Magyarország megszállásának mikéntjében és a holokausztban.

A részletes elemzés a BBC History magazin márciusi számában olvasható.

Kiemelt fotó: Serrano Anna/hemis.fr/Hemis 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik