A nyuszi hozta tojás a legújabb keletű húsvéti hagyomány, mint maga a nyuszi, ami feltehetően egy német mese nyomán került az ünnepkörbe. A tojás viszont más. Igaz, hogy sokáig nem a nyuszitól származtatták, de már a IV. századból van tudomásunk róla, hogy egyházi áldásban részesítették. Hivatalosan a XII. századtól vezették be, Magyarországon római katolikus parasztság körében a tojás megszenteltetése a XX. század első felében még élő hagyomány volt.
Amint a csirke áttöri
A legrégebbi húsvéti étkek egyike, az élet, az újjászületés ősi szimbóluma. A keresztény tanítás szerint amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására. Mások szerint a tojáshéj az Ószövetséget, belseje az Újszövetséget jelképezi. Húsvét hétfőjének is az egyik legfontosabb jelképe, amikor az előző napok liturgikus ünneplése után immár a profán örömök, elsősorban a fiatalság ünnepe.
A húsvéti tojás kezdetben piros volt, Jézus kereszthalála és feltámadása kapcsán nem nehéz kitalálni, miért. Csíkban a piros héj Krisztus elhullatott vérét, a belső fehér rész pedig verejtékét jelképezi – a héjat utcákon, tereken szórták szét, hogy emlékeztessen Krisztus kálváriajárására. Úgy tartották, amint a csirke áttöri a tojás falát és életre kel, úgy támad föl Jézus is a sírjából.
Gyulán a néphagyomány még a pirostojás eredetét is tudni véli. Egy asszony épp a színben szedte a tojásokat, amikor Jézus föltámadásának hírét meghallotta. A kötőjébe rakott tojással sietett a szomszédba, ahol igencsak kétkedve fogadták: „Úgy támadt ő fel, ahogy piros a tojás a kötődben!” Ekkor azonban az asszony kötőjébe nézve mindenki ámulva látta, hogy minden tojás pirossá vált.
Locsolással akarták elhallgattatni
De nemcsak a húsvéti tojás színe volt fontos, hanem szentelményként is tisztelték. Öreg kalocsaiak a „szentelt” elköltése közben megemlékeztek az elmúlt húsvét óta elhalt családtagra: “tavaly még együtt ettük a szentölt tojást”. Zamárdi öregjei szerint, aki a pirostojásból eszik, nem fog szentség nélkül meghalni, a baranyai Versend sokácai pedig húsvét napján egy megszentelt tojást vittek hozzátartozóik sírjára.
Napjainkra ez a gazdag hagyomány jórészt kiveszett, maradt egyedül a tojás, ami már nagyon sokszor nem is piros. És maradt persze a locsolkodás, ami egy ősi termékenységvarázsló népszokás keresztényesített továbbélése. Eredete az egyházi magyarázat szerint a keresztelésre utal és arra a legendára, miszerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi nőket locsolással akarták elhallgattatni, valamint a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.
A húsvéthétfő népi elnevezése – vízbevető, vízbehányó hétfő – utal a szokás eredeti jellegére. Szeged vidékén a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, egész vödör vízzel leöntötték, nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén a legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, és ott tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután elindultak locsolni. A lányok igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték és vödörszám hordták rá a vizet.
