Tudomány

Temető a Himalájában

Titokzatos halotti kultusz nyomaira bukkantak a "Föld tetején". A holtak csontjairól "temetés" előtt gondosan lefejtették az izmokat.
Kapcsolódó cikkek

A Mustang-körzetben 4200 méteres magasságban egy barlangban 27 ember – férfi, nő és gyermek földi maradványait találták meg. Az előzetes DNS-vizsgálatok tanúsága szerint a másfél ezer éve elhunyt személyek rokonságban álltak egymással.

A holttestekről lefejtették a húst, vélhetően fémkéssel, majd ezután a csontvázakat széles fapolcokra fektették. A barlangban kecske-, szarvasmarha- és lócsontokat fedeztek fel, az állatokat a feltételezések szerint feláldozták.

A kutatók kizárják a kannibalizmus lehetőségét, hiszen akkor egészen másként csontozzák ki a húst, ha táplálkozásról van szó. Ráadásul emberevés esetén a koponyát széttörik, és elfogyasztják az agyvelőt, ahogy szétzúzzák a csontokat is a csontvelő megszerzése érdekében, itt viszont semmi hasonlót nem tapasztaltunk” – magyarázta a kutatásokat irányító Mark Aldenderfer, a Kaliforniai Egyetem régésze.

ZOROASZTRIZMUS ÉS ÉGBE TEMETKEZÉS

A régész szerint e temetkezési szokás kapcsolatos lehet két másik halotti rituáléval – az egyik a Tibetben mind a mai napig létező “az égbe temetkezés” gyakorlata, amikor a halott testét a papok feldarabolják, és “felkínálják” az elemeknek és a keselyűknek.

Égbe temetkezés ma: (A videó megtekintése gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott!)

A másik rítust a zoroasztrizmus, a Kr.e. II. évezredben, az iráni fennsíkon született vallás követői gyakorolták, akik a halált a gonosz ideiglenes győzelmének tekintették, így az elhunyt tisztátlan volt a szemükben, és igyekeztek minél hamarabb megszabadulni tőle. Ehhez a holttestet egy, a településen kívül épített, kör alakú, felül nyitott toronyba, az úgynevezett “Csend tornyába” vitték, ahol a tetemek a keselyűk prédájává váltak. Miután a dögevők letakarították, és a nap kiégette a csontokat, egy közös sírboltba helyezték őket.

“A Mustang-körzet népe átvehette a zoroasztrizmus halotti rítusát, majd átadhatta őket a tibetieknek” – vélekedik Mark Aldenderfer.

AJÁNLOTT LINKEK:

Galéria a titokzatos rituáléról (National Geographic)

Mi az a zoroasztrizmus? (Wikipedia)

Zoroaszter.lap.hu

Mi az az égbe temetkezés? – angolul (Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik