Gyakran hajlamosak vagyunk végletekben gondolkodni, és ahelyett hogy érveket hoznánk fel valami mellett vagy ellen, inkább a törzsi logika jelenik meg, s igazodunk valamelyik szélsőséges véleménycsoporthoz igazodunk. Jó példa erre a Messi-Ronaldo, esetleg az Xbox-PlayStation dilemma, ahogy az androidos és Apple-párti álláspontok is rendre egymásnak feszülnek. Ám olykor érdemes lenne szimplán csak hátradőlni, és értékelni az eredményeket, amik színesebbé teszik az életünket. A Nothing Phone (2) kiváló alkalmat ad erre, jó pár napos használat után ugyanis úgy gondolom, hogy minden hibája ellenére ez az idei év eddigi egyik legegyedibb kütyüje.
A Nothing vállalat alig kétéves múltra tekint vissza, de 2023-ban már a második telefonja került piacra, üdítő változatosságot hozva a modern okostelefonok piacára.
Napjainkra a kártyák nagyrészt le vannak osztva: az Apple, a Samsung, illetve a kínai gyártók, mint a Xiaomi vagy az Oppo a piac jóval több mint felét uralják együttesen világszerte. A kisebb gyártóknak ezért kifejezetten speciális igényeket kell kiszolgálniuk, ha meg akarják közelíteni a nagy konkurenseket a versenyben. A Nothingon viszont nem látszik semmiféle erőlködés: a LED-ekkel megtoldott hátlap ellenére laza és végtelenségig letisztult dizájn jellemzi a rendszert, ami
Ez az egyveleg nem véletlen, a céget ugyanis az ipar számos részéből érkező szakemberek alkotják. Az alapítók között ott van a kínai OnePlus korábbi vezetője, Carl Pei, valamint az iPod feltalálója, Tony Fadell is, de a Reddit és a Twitch vezetőit is az ötletgazdák közt tartják számon. A Nothing Phone (2) bár pontosan úgy néz ki, mint a tavalyi, első modell, érzésre jobb minőséget képvisel, és már nem is a középkategóriás mobilok piacát lövi be magának, hanem a zászlóshajók szintjét. Mindezek ismeretében nézzük, mennyi újdonságot tartogat az egyik legkülönlegesebb androidos mobil.
Nothing Phone (2)
A brit gyártó készüléke a nevéhez hűen egy rendkívül minimalista dobozban érkezett meg hozzánk: mindössze egy töltőkábel és egy SIM-tű került a csomagba, tok és töltőfej nincs a pakkban. Ezeket külön 10-15 ezer forintért lehet megvásárolni. Nagy előrelépés, hogy az előző modell 33 wattos töltését itt már sikerült feltornázni 45-re, így ehhez mérten érdemes töltőfejet választani. A mobil súlyra és méretre egy hangyányit nagyobb (162.1 x 76.4 x 8.6 mm, 201 g), mint az elődje.
A hagyományosnak mondható androidos mobilokkal ellentétben itt nem a jobb oldali bekapcsológomb felett, hanem a bal oldalon kaptak helyet a hangerőszabályzók. Felül üres a keret (jack csatlakozót ne is keressünk), alul viszont a SIM-tálca, az USB-C-port és a közepes eredménnyel muzsikáló hangszóró egymás mellett kapott helyet. Az eSIM-et egyelőre nélkülöznünk kell, és a tárhely SD-kártyával való bővítésére sincs lehetőség. Vízállóság terén sem történt jelentős előrelépés: az IP54-es tanúsítvány egyelőre csak a fröccsenések ellen véd.
A tavalyi 6,55 hüvelykes OLED egységet ugyanakkor egy 6,7 hüvelykes LTPO OLED panelre cserélték, ami jóval magasabb fényerőt és dinamikus képfrissítést tesz lehetővé: max fényerőn akár 1 Hz-re is le tudjuk vinni a mértéket. A 2412 x 1080 pixeles, 20:9-es arányú panel egyébként kifejezetten fényes (1600 nit maximum), a képernyő alá rejtett ujjlenyomatolvasó pedig gyors és pontos, ahogy a 2D-s arcfelismerés is korrektnek mondható. A gyártó nem a legújabb lapkakészletet adja a mobilhoz, azonban a Snapdragon 8+ Gen 1 és az Adreno 730 grafikus mag teljesítményére sem lehet panasz, ahogy az Android 13 alapokon futtatott Nothing OS 2.0 is érdekes változásokat hozott.
A nagyobb készülék és minőségibb panel persze nagyobb akkumulátort is igényel: így most már egy 4700 mAh-os telep lapul a váz alatt. A 45 wattos töltéssel nagyjából egy óra alatt lehet nulláról százra pumpálni a készüléket, ami alapvetően nem rossz, de kínai gyártóktól már láthattunk jobb fejlesztéseket. Azt figyelembe véve azonban, hogy aktív használat mellett több mint másfél napot kihúz a készülék, egészen parádésnak mondhatjuk az optimalizálást. A készülék 8 vagy 12 gigabájt memóriával, és 128, 256, illetve 512 gigabájtos háttértárral szerezhető be. Egyéb tulajdonságait illetően még azt érdemes elmondani, hogy adott az 5G, a Bluetooth 5.3, az NFC, a WiFi 6 és a Dual-SIM is, ahogy a vezeték nélküli töltés is, ám itt 15 watt a maximum.
Így ebben a készülékben nincs sokszoros optimaikai zoomos főegység, vagy 200 megapixeles szenzor: mindössze kettő, de legalább korrekt minőségű hátlapi kamerát kapunk. Van egy 50 megapixeles, f/1.9-es rekeszértékű főegység, és egy szintén 50 megapixeles széleslátókörű modul, amik élénk színű, részletes fotókat biztosítanak, korrekt felbontásban, a videóknál pedig a 4K, 30/60fps a maximum.
Sötétben persze jól jön az első telefon óta specialitásaként számon tartott Glyph LED-ekkel teli hátlap is, ami vaku helyett abszolút megállja a helyét. Az előlapon egy 32 megapixeles szelfikamera kapott helyet, amivel bár nem fogunk dicsekedni, szégyenkezni valónk sem lehet miatta.
Akkor mégis miben más a Nothing?
A Nothing-készülék legegyedibb megoldása továbbra is a hátlapon található LED-rendszer, az úgynevezett Glyph. Az első modellen bemutatott fejlesztés idénre sokkal testreszabhatóbb lett: több részre osztották a LED-eket, amiket így többféle jelzés vagy értesítés megjelenítésére is igénybe lehet venni. A töltést jelző alsó, felkiáltójelszerű megoldás továbbra is rendkívül ötletes, ahogy a kamerával egy magasságban található átlós LED-csíkhoz is hasznos funkciók társíthatók. A videófelvételt most is az ez alatt található villogó piros vonalka jelzi, amit mostantól ki lehet kapcsolni.
Ezeken kívül van egy olyan LED is, ami távolságérzékelővel van ellátva. Ez nagyon jól jönne például ételrendelés során, vagy a taxira történő várakozás során, ám mivel csak az Uber és hamarosan az idehaza szintén nem elérhető Zomato futárapp fér hozzá, Magyarországon nincs létjogosultsága ennek az egyedi beállításnak.
Bár tény hogy a Glyph egy üdítő újdonság, felvetődik a kérdés, ki tudjuk-e használni a funkciót. Ez nagyban múlik azon, hogy hogyan használjuk a mobilunkat: én speciel mindig hátlappal lefelé teszem le a telefonom az asztalra, így kevésbé veszem hasznát a megkülönböztethető LED-értesítéseknek.
Az industrial megjelenést biztosító üveg hátlap finoman van ívelve, így nagyon jól kézre áll, viszont fekete modellen igencsak gyűjtheti az ujjlenyomatot. További probléma, hogy igen könnyen karcolódik, és az is, hogy nagyon csúszkál sima felületen. Ezek miatt én speciel biztosan raknék rá tokot, ám ha nem egy átlátszó darab mellett döntünk, lényegében az egyetlen igazi különlegességét rejtjük el a telefonnak a külvilág elől. Hardveres fronton tehát ez az, amiben újat tud nyújtani a Nothing Phone (2), ám szoftveres fronton bőven akad még nézegetnivaló.
A különböző alkalmazásokhoz kapcsolódó gyorsgombokat például bárhova el lehet helyezni: a főképernyőn és a zárolt képernyőn egyaránt, sőt a használat gyakoriságától függően a méretet is beállíthatjuk. Az egyetlen probléma, hogy egyelőre csak gyári appokat tudunk mindenféle widgetként a fő- vagy zárolt képernyőre tenni, külsős alkalmazásokat nem.
Nem hibátlan a rendszer
A Nothing Phone megjelenésének másik különlegessége a fekete vagy fehér téma, amit minden egyes előre telepített alkalmazás ikonja megkap, függően attól, hogy sötét vagy világos módban használjuk a készüléket. Ez elképesztően jól fest, amikor először kezünkbe vesszük a telefont, de ahogy elkezdjük rátelepíteni az olyan hétköznapi alkalmazásokat, mint a Facebook, a Messenger, a Netflix vagy a Prime Video, az új appok ikonjai kilógnak majd a sorból, ezek ugyanis nem kapnak a témához passzoló ikont. Ez a hozzám hasonló, rendkedvelő felhasználóknak nagyon zavaró lehet, így bízom benne, hogy a jövőben a fejlesztők találnak erre valamilyen megoldást.
Emellett azt is érdemes hangsúlyozni, hogy a Nothing OS rendszeréhez való alkalmazkodás a szokásosnál jóval több időt vehet igénybe. A Samsung One UI, vagy a Xiaomi MIUI felülete számomra sokkal felhasználóbarátabbnak bizonyult az évek során, mivel rengeteg kényelmi funkcióval bírnak, és hasonló shortcutokat használnak.
A Nothing esetében viszont inkább azt tapasztaltam, hogy a hasonló funkciókat sokszor egy menüpont alá zsúfoltak a fejlesztők, hogy minél letisztultabbnak tűnjön a rendszer. Ilyen például a dupla lehúzással elérhető gyorsbillentyűk sora, ahol a Wi-Fi és a mobilnet beállításai egyetlen közös ikon alatt bújtak meg. A teszt során egyébként több hasonló anomáliát is felfedeztem, amelyek kifejezetten zavarónak bizonyultak.
Ezekhez persze hozzá lehet szokni, ha viszont nem érezzük magunkénak a rendszert, egy klasszikusabb Android kezelői felületet is választhatunk, ami majdhogynem pontosan úgy néz majd ki és viselkedik, mint bármely másik androidos mobilgyártó alapbeállítása. Az is feltűnt a tesztidőszak alatt, hogy a zsebemben többször is feloldódott a képernyőzár. Emiatt azonban nem kell izgulni, a hírek szerint ugyanis a következő, harmadik szoftveres frissítés bevezet egy zseb módot, ami ilyenkor letiltja a képernyőhasználatot.
Nagy a verseny
A Nothing Phone (2) egy üde színfoltja az idei telefonos palettának, de sem hardveres, sem pedig szoftveres téren nem emelkedik ki a kínálatból. A gyártó három év szoftveres támogatást, és négy év biztonsági frissítést ígér a készülékhez, ami igencsak jól hangzik, ennek azonban jóval magasabb az ára, mint a tavalyi készülék esetében. A 8/128 gigabájtos változat 246 ezer, a 12/256 gigabájtos 290 ezer, míg a 12/512 gigabájtos változat már 340 ezer forintba kerül.
Az mindenesetre biztos, hogy a Nothing Phone (2) megjelenése és kezelőfelülete sokkal egyedibb az összes felsorolt telefonénál. Ugyanakkor van jónéhány első-másodgenerációs mobilokra jellemző ballépés, amit jó lenne, ha orvosolna a gyártó a következő modell megjelenése előtt. Ettől függetlenül bizton állíthatom, hogy nagy hibát senki nem követ el, ha a Nothing Phone-t választja, a mobil ugyanis kezdőbeszélgetések esetén is jó szolgálatot tehet ismeretlen társaságban.